Dave985 megmondja

Amit Jaime Alguersuariról tudni érdemes

2009. júl. 19. 19:52 - írta SilverDave985

 

A statisztikusok napjait éljük, van bőven miről bölcselkedniük. Múlt vasárnap Mark Webber győzelmével az ausztrál versenyző került azon lista élére, ami a legtöbb futamot követő első sikert hivatott rangsorolni. Csütörtökön pedig immáron hivatalosan szerződést kapott minden idők legfiatalabb F1-es pilótája, a spanyol 19 esztendős reménység Jaime Alguersuari. A négyszeres ChampCar-bajnok Sébastien Bourdais lett az áldozata ennek a rekordnak. Mennyiben volt várható a francia kirúgása? Mennyire tűnik szakmailag megalapozottnak a katalán ifjú év közbeni bedobása a mélyvízbe, vagy inkább anyagi és egyéb szempontok játszhattak benne szerepet? És úgy egyáltalán: mit érdemes tudni a Brit F3 címvédőjéről? Reményeim szerint megtaláljátok ezekre a kérdésekre a választ most következő bejegyzésemben.

 

Év elején Sébastien Buemit mutattam be röviden. A mai alkalommal a beugró fiatal spanyol, Jaime Alguersuari kerül terítékre.

 

 

Az F1 nem Bourdais világa volt: 

 

 

Sejteni lehetett, sőt mélyen meg is voltunk győződve afelől, hogy Bourdais pályafutásában nem szerepel vastag betűvel kiemelve az F1-ben töltött időszak. Régi álma vált valóra, amikor 2007. augusztus végén aláfirkanthatta szerződését a Toro Rosso istállóval. Hosszú út vezetett ez idáig, és ez az ösvény bizony nem volt úgy kikövezve, mint a modern kori F1 fiatal tehetségeinek. 2002-ben például két lehetősége is volt a királykategóriás szereplésre az F3000 bajnokának. Előbb az Arrows istállónál szerepelt, szerződést is kínáltak számára, ám Tom Walkinshaw csapata súlyos anyagi gondjain nem tudott volna sokat segíteni a Bernoldi- Bourdais csere, és mivel a FIA megakadályozta az Arrows és a 2001-ben megszűnt Prost csapatok egyesítését, a francia maradt az F3000-ben.

 

A következő esztendőben pedig az elbocsátott Button helyére lépő Alonso megüresedett pénteki tesztpilótai szerepkörére kerestek lehetőleg francia pilótát a Renault csapatnál. Briatore azonban végül Franck Montagny mellett döntött, a hírek szerint Bourdais nem szeretett volna együttdolgozni az akkori stábbal. Sébastienre amúgy is pályafutása során végig jellemző volt a „megmondó ember" egyenes, ám sokszor bárdolatlan szerepe, ami miatt bizony nem volt szíve-csücske sosem aktuális csapatainak.

A dupla kudarc után, F1-es terveit  soha fel nem adva, Amerikába költözött, a ChampCar- szériában 2004 és 2007 között négyszer tudta elhódítani a bajnoknak járó kitüntetett dicsőséget, még ha kritikája szerint rendszeresen a legerősebb technikával bizonyíthatott, a McDonalds pedig garantálta évről-évre az etalonnak számító pénzügyi stabilitást. Érdekes módon amint a ChampCar és az IndyCar újra egybeolvadt, nem kapott ajánlatot, igaz ő is egészen másfelé kacsintgatott.

 

Voltak, akik már-már Michael Schumacherhez hasonlították, és kései érkezése ellenére sikeres jövőt vizionáltak neki. A kezdet még csak-csak igazolta őket, a nyitóversenyen például motorhibáját megelőzően a negyedik helyen volt, de a rengeteg kieső miatt két pontot így is hozott a kasszára. A továbbiakban azonban nagyon nem jött ki a lépés. Balesetekbe keveredett, hol saját hibájából, hol mások figyelmetlensége végett volt kényszerült feladni a versenyeket, miközben az első négy versenyen idő előtt kiállni kényszerülő Vettel szép lassan föléje nőtt. Akadtak még jó versenyei Bourdaisnek, az eső áztatta Spaban valamint Monzában (no meg Fudzsiban, ahol érthetetlen okból büntették a 6. helyről), de sokat elmond az évről, hogy utóbbi helyszínen Vettel megszerezte a faenzai kiscsapat első futamgyőzelmét, míg a francia - igaz, pechesen - végül csak a 18. helyen tudott célba érni. 14: 4 arányban kapott ki, pontok tekintetében a vereség még tetemesebb, 35: 4 arányú volt.

 

Rengeteget panaszkodott Bourdais a vezetési stílusához nem illeszkedő konstrukcióra, a barázdált gumik szemcsésedésére, ezzel együtt nagy várakozással tekintett az idei szezon felé. Volt is rá oka, hiszen az Amerikában megszokott slickek 1997 után visszatértek a királykategóriába, ráadásul az abszolút újonc Buemi személyében nem kapott épp legyőzhetetlen ellenfelet. Ezzel szemben továbbra is szenvedett a számára túlzottan túlkormányzott autóval, az egyensúly sem volt ígéretes, arról nem is beszélve, hogy a dupla fedeles diffúzor hiánya miatt a csapat menthetetlenül esett vissza a mezőny végére. Bourdais egyre nyíltabban és hangosabban kritizálta saját csapatát, állítólag nem egyszer heves szóváltásba is keveredett Franz Tosttal, s mivel Buemi 3:2 arányban, pontok tekintetében is verte a franciát, a hidraulikai meghibásodás folytán idő előtt befejezett Német Nagydíj után gyorsan útilaput kötöttek Bourdais lába alá.

 

Tény, hogy a Forma1 nem Bourdais világa volt, érezni lehetett ezt nyilatkozataiból, szürke versenyeiből (a néhány kivételt nem számolva). 29 évesen nem tudott beilleszkedni az új szériába,  ChampCar sztárjaként nem tudott megbirkózni az új kihívással: a mezőny második felébe tartozó technikával esélye nincs csillagként tündökölni, pontokra sem sok sansza van. Át kellett volna lépnie árnyékát a tavalyi évad első felének első körös kieséseit követően, de mindez megtörte, míg a kvázi újonc Vettel valósággal brillírozni kezdett ugyanazzal a technikával. Ez a görcsösség az idei évre sem szűnt meg létezni, talán még inkább fokozódott. Frusztrációját fokozandó még az alsóbb szériákban semmi különöset nem mutató Buemi is jobban teljesített nála, igaz neki nem is volt sok veszítenivalója. Nagy reményekkel érkezett Bourdais, és mint vert sereg, - mondjuk ki - megszégyenülve kénytelen távozni az F1-ből. Mert hiába nyomatékosítja, hogy vissza készül térni, hallottunk mi már sok ilyet, a vége mégis az elkerülhetetlen beismerés lett: ennek a kalandnak bizony vége szakadt!...

 

Kellemetlen neki, igazságtalan pl. számomra, hiszen egy Bourdais kaliberű versenyzőre úgy fog emlékezni az egyszeri F1-néző, mint akinek kétszer két zöldfülű is odavert egy embereset. Ő is az amerikai sorozatokban edződő, ott sztárnak számító pilóták sorát gazdagítja, akik „leégtek az F1-ben" (nem az én véleményem). Mint Michael Andretti, Cristiano da Matta, Scott Speed, és a többiek. No, de kérem, ide sorolhatnánk Jacques Villeneuve-öt is ezek szerint, de hát számára ott volt a lehetőség az akkori legerősebb technikával, hogy valóra váltsa apjának régi nagy álmát, s ma világbajnokként tisztelhetjük.

Gyönyörű ez a sport, de emellett rendkívül igazságtalan! Főleg, ha azt vesszük, hogy említett átlagos érdeklődők egészen másként tekintenek a fotósok kedvelt alanyának számító Nelsinho Piquet-re. Ő már elért egy dobogót, aranyos, kedves, szimpatikus, az már ugyan ki a fenét érdekli, hogy lassan másfél éve szinte kiböki az ember szemét, mennyire alkalmatlan a királykategóriában való szereplésre, amikor kamerák mutatták, Briatorével együtt téptük a hajunkat, vajon most mit művel a gyerek; s karrierjét csak a pénz, a szponzorok tartják pislákoló fényben. Maga Briatore sem állja meg, hogy - persze a rá jellemző diplomatikusan nyers hangnemben - közölje a világgal a helyzet abszurditását, ti. kidobnám, de a Renault- projekt működtetéséhez szükség van rá. Ezt válaszolta arra az újságírói kérdésre, vajon ki fog ülni a Hungaroringen a Renault második autójában: „Nem tudom. Talán én magam ülök be az autóba..."

Azóta már tudjuk, Nelsinho marad, gondolom annak örömére, hogy végre-valahára, 26 versenyt követően le tudta győzni Alonsot az időmérőn... (Update: Egyes hírek szerint ultimátumot kapott a magyar versenyre. Maradok bizalmatlan...)

 

 

Alonso úgy kellett a spanyol autósportnak, mint egy falat kenyér:

 

Ha már Alonsot említettem. Nagy adag impulzust hozott a kétszeres világbajnok a spanyol autósportnak, kár lenne tagadni. Korábbiakban technikai sportok terén mindent vitt a motor szeretete, nem hiába, élő legendaként tisztelték a 80'-as években Ángel Nietót, Jorge Martinezt és Sito Ponst, ma pedig se szeri, se száma bombaerős fiatal hispán tehetségeknek. De Carlo Sainz idején még a rally is az F1 elé sorolta magát, a hazai Forma1-es futamokon gyakran volt gond a bevételekkel, a látogatottsággal. Most pedig Alonso javára írandó, hogy két versenyt is rendeznek az Ibériai- félszigeten. Teltházzal! (Nem az idei szezonban.)

A „száguldó cirkusz" mezőnyében az andalúz fiatalembert megelőzően nemhogy sikeres, de még értékelhető eredményeket felmutatni tudó spanyolt sem lehet nagyon találni.

 

Az 50-es években, a második szezonban a „Caudillo" előtt két hazai pilóta is próbálkozott, közölök csak Paco Godia ért meg hosszabb karriert, ő is csak hézagosan szerepelt az alakuló félben lévő versenysorozatban, 6 pont fűződik a nevéhez. (A másik, Juan Jover Sañés mindössze pár körig bírta.) Ugyanabban az évtizedben, annak is a második felében még Alfonso de Portago próbálkozott, Silverstone-i második helyezése volt a legnagyobb eredménye, amiben azonban osztoznia kellett a hazai Peter Collinsszal, egy kör hátrányban Fangio mögött...

Az 1960-ban egyetlen versenyen induló, ott elektronikai problémák miatt gyorsan búcsúzó Antonio Creust leszámítva nagyot kell az időben ugranunk, ha a következő spanyol pilótát keressük. De a hetvenes évek versenyzői pont nélkül maradtak. Emilio Zapico csak hazai közönség előtt állhatott rajthoz, Alex Soler- Roignak és Emilio de Villotának már több sansza volt pár sorra a lexikonokban, de hiába ülhettek Lotusban, McLarenben és Williamsben (legalábbis kasztnit tekintve!) is, előbbi még a kockás zászlót sem láthatta soha, utóbbi is csak egyszer, de abban sem volt sok köszönet, 5 kör hátrányban ért csak célba.

 

A nyolcvanas éveket két pilóta képviseli rögtönzött visszatekintőmnek. Luis Perez- Sala neve csak a (jó értelemben vett) legelvetemültebb fanatikusok számára csenghet ismerősen, a Minardi színeiben versenyzett két éven át, 1 pontot hozott el a 89'-es Brit Nagydíjról, egyébként Pierluigi Martini mellett nem sok vizet zavart.

Adrián Campos már jobban köztudatban van, no nem az 1987-88'-as pilótai karrierje miatt. Szintén, mint a Minardi fizetett pilótája vett részt 17 futamon (ennyin jutott el odáig), kétszer ért csak célba, egyszer utolsóként, másszor utolsó előttiként. A vizes lepedőt nem húzom le róla, ez inkább volt köszönhető a Minardi instabil voltának, mint saját hibáinak.

 

Alonso előtti utolsó két spanyol pilóta még mindig edzésben van, hiszen a két legeredményesebb istálló tesztelőiről van szó. Mark Gené tetejében más szériákban is szerepel, legutóbb például élete legnagyobb sikerét elérve nyerni tudott a Le Mans-i 24 óráson. Az F1-ben 1999-ben és 2000-ben a Minardinál debütált, szerzett 1 pontot, emellett több TOP-10-es eredménye kiemelkedőnek számít. (Webber első versenyén elért 5. helyéig nem ért el ennyire jó eredményt az azóta megszűnt/átalakult Minardi. A mi Zsoltink 1 pontját és az emlékezetes botrányos USA GP-et azért ne említsük ezzel egy lapon, Gené 1999-ben csak maga mögött tudta tartani Irvine Ferrariját...)

 

A másik emberünk pedig Pedro de la Rosa. A katalán versenyző 1999- 2002 között rendszeres résztvevője volt a sorozatnak, két azóta nyugovóra tért istálló (Arrows, Jaguar) alkalmazottjaként, 6 pontot gyűjtött. Teljesítménye meggyőzte a wokingiakat, immáron hetedik éve a csapat oszlopos tagja, megbízható tesztpilóta, s amikor beütött valami váratlan esemény (Montoya „teniszpályás horzsolása", majd dérrel-dúrral teli távozása), rá mindig lehetett számítani. 2005-ös Bahreini Nagydíjon az időmérőn megverte Räikkönent, majd 5. helyen végzett, a 2006-os szezon végi 9 futamon pedig meg sem állt 19 egységig, köztük a Magyar Nagydíjon végre dobogóra is állhatott, a hétszeres vb-n át vezetett oda útja. Ha minden igaz, akkor jövőre, 39 évesen kaphat még egy bizonyítási lehetőséget: a frissen érkező Campos- Meta 1 szerződtetné a rutinos spanyolt, aki nem mellékesen - Alonsot leszámítva - a legeredményesebb és legtöbb futamot megélt spanyol versenyző az F1-ben...

 

Gené és de la Rosa közelít a 4. x-hez, rajtuk kívül azonban a spanyol "újhullám" is kopogtat a F1 ajtaján. Helyzetüket (mint minden más nemzetiségű tehetségét) megkönnyíti a 26 fősre duzzadó mezőny. Számukra különösen üdvözítő a Campos csapat érkezése, amely deklaráltan spanyol pilótá(k)ban gondolkodik, nagy hangsúlyt fektetnének a tehetséggondozásra, mint anno Giancarlo Minardi tette. S ha esetleg a mostani 13-akból valamelyik istálló a kilépés mellett döntene (a ManorGP most sem tűnik annyira elkötelezettnek), kész beugrani a baszk Epsilon Euskadi is.

A különböző (utánpótlás) kategóriákban versenyző spanyol pilótáknak se szeri, se száma. Roldan Rodríguez nevét már többször hírbe hozták F1-es csapatokkal, 2007-ben a Spyker tesztpilótája volt, s csak az utolsó pillanatban került helyére Fisichella az immáron Force India néven futó istállóhoz. A legújabb hírek természetesen a Camposszal hozzák hírbe a valladolidi illetőségű spanyolt, aki a GP2-ben 3 dobogónál tart, versenyzett Nelson Piquet és Fisichella csapatában is.

Javier Villát szintén választhatja Campos. Ő is Asztúria szülöttje, a legjobb éve a 2007-es volt, amikor 3 futamgyőzelmével a GP2- sorozat 5. helyén végzett.

Dani Clos még csak most ismerkedik az "F1 előcsarnokával", múlt héten bemutatkozott a Bugatti Circuiton a WSR-szériában (az Euskadi színeiben), viszont neki már megadatott az F1-teszt lehetősége, 2008-ban két nap is vezethette a Williams autóját.

Ha már a World Series by Renault-nál tartunk, ott szurkolhattak még pár hete kis hazánkban Adrián Vallésnek is, aki korábban a Camposnál is szerepet kapott a GP2-ben, idén egyelőre csak 1 dobogónál tart, azt viszont odahaza, Montmelóban érte el. Marco Barba már a tabella első 10 helyzezettje között foglal helyet. Minden bizonnyal szívesen emlékszik vissza a magyar versenyekre, mindkét futamon a 2. helyet sikerült begyűjtenie. Emberünk mellett még Miguel Molina valamint Marcos Martínez tartozik az élmezőnybe, előbbi eddig három dobogót számlál, utóbbi viszont jelen állás szerint az éllovas belga Bertrand Baguette első számú kihívója. Hiába nyert kétszer annyi futamot, mint riválisa (szám szerint négyet), a legutóbbi hétvégi betlivel komoly hátrányt szedett össze. Emellett a GP2-ben is kipróbálta magát néhány futam erejéig.

 

Távirati stílusban említést teszek még néhány kiemelt alsóbb kategória feltörekvő spanyol pilótájáról.

Formula-2: Andy Soucek (4 GP2-dobogó, 5 győzelem és 10 dobogó F2-ben, jelenleg listavezető), Germán Sánchez (F3-as spanyol bajnok 2008-ban, F2-ben 0 pontos)

Formula-3 Euroseries: Roberto Merhi (2 dobogó, jelenleg az 5.)

European F3 Open: Bruno Méndez és Celso Míguez holtversenyben vezetik a bajnokságot, ahol egyébként Adrián Campos Jr. is szerepel

Brit F3: Alguersuari helyére Víctor García érkezett, nem túl fényesen.

 

Joggal ambíciózus tehát a spanyol utánpótlás, jó esély kínálkozik többüknél F1-es ülésre a jövőben, én azonban - végre :) - arról a fiatalemberről szólnék, akinél mindez már nem csak álom-kategória.

 

 

Jaime Alguersuari, avagy sikerek mellé Repsol-nyomás

 

 

 

Alguersuari ékes példája a modern F1-ben már-már természetesnek számító szelekciónak, már ami az ifjú titánokat illeti.  Szinte még gyerek, tehetségét senki nem kérdőjelezi meg, mégis az az embernek az érzése, hogy túl korán érkezett az „elitmezőnybe", lett volna még mit tanulnia, nem beszélve arról, hogy bizonyos találni lehetett volna nála alkalmasabb személyt is a Toro Rossóba. Már amennyiben én megítélhetem.

A katalán srác a Red Bull utánpótlás programjának „terméke", csakúgy mint a BMW gyümölcse Vettel (aki ugye pont a „vörös bikáknál tör vb-címre), a McLarené Hamilton, a Ferrarié Bortoletti, vagy a Renault-é Grosjean, de még sorolhatnám. Méghozzá a csapat szerint a legtehetségesebb, amit eddigi eredményei alá is támasztanak. A gond ott van, hogy az idény egyik legnehezebb versenyhétvégéjén úgy kell debütálnia (a Hungaroringnál technikás, ezzel együtt mind idegileg, mind fizikailag megerőltetőbb pálya kevés van, pláne a várható kánikulában), hogy mindössze egy napja volt kipróbálni a versenygépet, azt is - a szigorú szabályok szerint - egyenes futási teszt keretében. Felvetődik bennem a kérdés, miért nem esett a választás Brendon Hartley mellett, az új-zélandi ugyanis a csapat tesztpilótája, napokon át tesztelte télen hol az A, hol a B-csapat versenyautóját. Nem remekel túlságosan a WSR és F3 Euroseries sorozatokban, mégis mint tartalékpilóta, joggal bízott a beugrásban.

De nem így történt, aminek politikai és szponzorációs okai vannak, jelesül a Repsol nevű olajvállalat (no meg a La Caixa nevű bank), ami Alguersuarit patronálja évek óta, s kapva kapott az alkalmon besegített a gyereket az F1-be. Hallani lehetett korábban olyan hírekről, hogy Mateschitz szívesen túladna a B-csapaton, a lehetséges vevők közt emlegették többek közt a Wurz vezette Superfundot, ám ebből nem lett semmi. Elképzelhető, hogy a MotoGP-ben gyári csapatot működtető vállalat az F1-ben is babérokra tör?

 

 

Jaime 1990. március 23-án született Katalónia fővárosában, Barcelonában. Vagyis a Magyar Nagydíj napján - amin szinte biztosan rajthoz fog tudni állni - 19 éves és 125 napos lesz, ezzel ő lesz minden idők legfiatalabb Forma1-ben debütáló pilótája. Érdekesség, hogy azt a Mike Thackwellt (19 év és 183 nap) szorítja le az örökranglista éléről, aki történetesen szintén az óceániai szigetországot képviselte 5 futam erejéig 1980-ban valamint 1984-ben...

A családi ház melege egybeforrt a motorsportok szeretetével, így nem volt kérdés, hogy az egyke gyermek már kiskorától kezdve érdeklődni kezdett a sebesség iránt. 8 éves korától edződött a Katalán Nemzeti Gokartbajnokságban, a család anyagi befektetése bevált, felfigyeltek rá a szakemberek, 13 éves korában, tehát 2003-ban (Räikkönen, Montoya és Schumacher emlékezetes szezonja zajlott éppen) belekóstolt az európai vérkeringésbe, az olasz Junior ICA bajnokságban szerzett további rutint, 5 pontot gyűjtött első évében, amivel az összesített 26. helyen végzett. (Ebben az évben egy bizonyos Sébastien Buemi vitte el a pálmát. A junior gokart-EB-n a 27. helyen ért célba. Első jelentős sikere is ehhez az évhez köthető, megnyerte a Copa Campeones Trophy-t a juniorok között.

 

A következő esztendőben megvédte címét, de mindez eltörpült a Spanyol ICA- gokart bajnokságon aratott diadala mögött. Fejlődését jelzi, hogy másodjára a 4. helyen végzett az olasz bajnokságban, a győztes az F2-ből ismert osztrák Philipp Eng lett. Az EB-n is szemléletes az előrelépés, a 7. helyet tudta megcsípni.

Utolsó kartban töltött szezonja méltó zárása volt pályafutása ezen szakaszának. Ismét megnyerte a spanyol bajnokságot, az Ázsia- Óceániai Bajnokságot a második, az olasz sorozatot pedig a második helyen zárta. Az EB 2005-ben sem sikerült fényesre, utolsó előttiként baktatott csak a célba.

 

Korábbi és jelenlegi sikeres F1-es pilóták pályafutása alapján tudjuk, nem a gokartos sikerek teszik feltétlenül naggyá a versenyzőt, bár kétségkívül az ott felszedett alapok nélkül nehéz boldogulni magasabb géposztályokban. Már 2005-ben próbálkozott Forma-autóban, nem is megalapozatlanul, hiszen a Formula Junior 1600 olasz szériájában az előkelő harmadik helyet sikerült megkaparintania. Kétszer futamot is sikerült nyernie, a szériában ilyen fiatalon senkinek nem sikerült ez a bravúr. Emellett még két futam erejéig a Formula Renault 2.0-ás Euroseriesben is szerepelt, de a többek közt Ammermüller- Grosjean- Baguette- Afanasiev fémjelezte mezőny ekkor még túl erősnek mutatkozott.

 

A 2005-ös sikerek megalapozták később, mint most már tudjuk, F1-ig vezető pályáját. Öt éves szerződést kötött a Red Bull-lal, amiben garantálták neki a vezetők, hogy amennyiben töretlen marad fejlődése, a kontraktus végéig (valamelyik) F1-es csapatukban ülést biztosítanak számára.

2006-ban egész évben az olasz Renault 2.0-ban szerepelt, 56 pontjával a 10. helyre ért oda, ellenben felállhatott egy alkalommal a dobogóra, ebben a műfajban is ő minden idők legfiatalabbja. (Egyébként a már említett Daniel Clos nyerte ezt a szezont.) Ugyanezen kategória téli versenysorozatát viszont meggyőző fölénnyel megnyerte. Konkrétan mind a 4 futamon az élről rajtolhatott, mindegyik meg is nyerte.

A Renault 2.0-ás európai sorozatban 24 pontot gyűjtött, ez a 12. helyre volt elegendő a végelszámolásnál. (Itt is egyszer állhatott fel dobogóra, mondanom sem kell, ez is rekord a maga nemében.)

 

2007 újabb nagy lépés volt „ama magaslathoz". Az Epsilon Red Bull Team színeiben az európai Renault 2.0-ásban már az 5. helyig meg sem állt (2 dobogós helyezés és 67 pont a mérlege), ebben az évben egyébként Brendon Hartley nyerte ezt a szériát toronymagasan. Az olasz R 2.0-ásban viszont visszavágott Brendonnak (3 győzelem, 3 pole, 7 dobogó, 2 leggyorsabb kör), és csak nagy csatában kapott ki a szintén Red Bull- kötődésű finn gyerektől, Mika Mäkitől.

 

2008 volt a kiugrás éve. A Renault 2.0-ás sorozatok után keményebb diót kellett feltörnie, következett az F3. A spanyol F3-ban a 7. helyen végzett 60 megszerzett pontjával (3 győzelem, 2 pole, 4 dobogó, 1 leggyorsabb kör), ez még nem is lett volna annyira figyelemfelkeltő, elvégre két spanyol is maga mögé utasította, köztük a győztes (már említett) Germán Sánchez, valamint a svájci hölgyemény Natascha Gachnang.

Nagy- Britannia hozta meg számára a sikert. A Carlin Motorsport csapatával megnyerte a brit F3-as bajnokságot (5 győzelem, 6 pole, 12 dobogó, 5 leggyorsabb kör, 251 pont), a végén már-már simán, megelőzve a hazai reménységet, Oliver Turvey-t, valamint ismét Brendon Hartleyt. Jutalma nem volt különb, mint tesztelési lehetőség a Red Bullnál.

A nagy siker mögött csak kisebb epizód, mégis megemlítem, hogy az RTL GP Formula-3 Mastersen a 8., a nevezetes Macau GP-n pedig a 10. helyen futott be.

 

2009 téli időszakában már volt hírek, miszerint hamarosan érkezhet a Red Bull teszt- esetleg állandó pilótai helyére, végül azonban a World Series by Renault sorozatban, vagyis focis nyelven szólva az NBIII-ban kezdett neki az évnek. Szó, ami szó, eddig nem mutatott túl sokat, 47 pontjával jelenleg a 8. helyet foglalja el az összevetésben. Annyi mindenesetre leszögezhető, jót tett neki a Toro Rossós szerződés, a legutóbbi, Bugatti Circuit-en rendezett hétvégén előbb első pole-ját szerezte meg, majd először állhatott fel a dobogóra, annak is a harmadik fokára. (Megjegyzem, emlékeim szerint a Montmelói futamon műszaki hiba folytán esett ki, győztes pozícióból.)

Nyílván hatalmas élmény volt számára, hogy tavaly decemberben a biciklibalesete miatt kidőlő Webbert helyettesíthette a Race of Champions nevű sportünnepen. A kiváló motor, Troy Bayliss oldalán alkották az "All- Stars" csapatot. Az első körben kiesett, ellenfele nem volt kisebb, mint a Nascar tavalyi ezüstérmese, Carl Edwards.

Amit most tudunk, aszerint Alguersuari 3 futamos türelmi időt kapott az STR vezetőségétől. Addig bele kell szoknia az F1 világába, új, jóval nagyobb kaliberű versenyautójába, onnantól kezdve már mint F1-es versenyzőt kezelik. Valamivel könnyebb dolga lesz, a Hungaroringre érkeznek ugyanis az ú fejlesztések, élén a dupla fedeles diffúzorral, amitől Buemi 7-9 tizedes javulást vár. A már említett körülmények persze nem neki kedveznek.

Egyébként Jaime tervei szerint a WSR-ben is folytatja párhuzamosan a szereplést, tekintve a két sorozat versenyei nem esnek egybe.

 

Őszintén szólva szkeptikus vagyok. Nem is Alguersuari felől, tudását már bizonyította, mégha eléggé kontrasztosan teljesít. Inkább azzal van a gondom, hogy ilyen fiatalon dobják a mélyvízbe. Érhetett volna még 1-2 évig a WSR-ben, majd a GP2-ben, mint a többiek. A többiek, akik mögött nincsen tőkeerős mecénás. Így meglátásom szerint két eshetőség következhet, két szélsőség: vagy berobban a gyerek a köztudatba, alaposan elveri év vége felé Buemit, 2 éven belül akár már a dobogóért harcolhat, teszem azt Vettel helyén a Red Bullnál; vagy pedig megeszi ebédre a cirkusz, a média, a felelősség, a csajok, összeomlik minden, akár a kártyavár, s nemhogy az F1-ben, de semmilyen géposztályban sem lesz képes maradandót alkotni.

Én szívből remélem, hogy előbbi fog valóra válni, még akkor is, ha a nagy szájú tizenéves pilótákat (ld. Nelsinho), tinilányok imádottjait (Már magyar rajongói oldala is van!) sosem csípáztam.

Hivatalos oldalát pedig ajánlom.

Végén felteszem a nagy kérdést a hozzáértőkhöz: Hogyan ejtik a nevét? :)

 

Legközelebb csütörtökön- pénteken jelentkezem a futamelőzetessel, amiben kitérek az F2-es futamon történt sajnálatos tragédiára is!

Addig is ajánlom Silvermike írását, amiben többek közt az átigazolási hírekről van szó.