Dave985 megmondja

Kettős Red Bull-sikerrel ért véget a 2009-es szezon

2009. nov. 3. 19:00 - írta SilverDave985  

Bevégeztetett ez csalódást keltően unalmas szezon is! Méghozzá egy olyan futammal, aminél jobb tükörképet nem állíthatnánk a 2009-es idénynek! Feszült rajt, lökdösődések az első körökben, oszt jó napot, a további másfél óra tömény eseménytelenségben telt. Hamilton példátlan dominanciája egy körön, majd végzetes fékhibája, Alguersuari komikus tévedése, Button világbajnoki manőverei, Webber klasszis védekezése, Vettel sima győzelme. Ennyire tellett a szezonzáró Abu Dzabi Grand Prix-től futurisztikus épületestül, alagúton átmenő bokszkijáratostul, milliárdos szállodástul és Ferrari-élményparkostul, mi pedig már másnap 2010-re tekerjük agyunkat, mert ennél tényleg csak jobb jöhet!

 

 

 

Hatalmas Hamilton- fölény szombaton (Az időmérő edzés krónikája):

 

 

Még délelőtt az utolsó gyakorlást is megrendezték. Az erősorrendben komoly változást nem tapasztalhattunk, Hamilton alatt a McLaren ismét kiemelkedett a mezőnyből, a két Brawn csupán az edzés végén tudta megközelíteni, illetve Button által 2 ezreddel eléje kerülni. Buemi végzett a negyedik, Heidfeld pedig az ötödik helyen, előrevetítve később remek szereplésüket. Alguersuari alatt megadta magát a hidraulika, így a spanyol ifjonc mért kör nélkül maradt délelőtt.

 

A szezon utolsó időmérő edzése a lenyugodni készülő Nap perzselésében, ottani idő szerint 17 órakor vette kezdetét. Nem volt üresjárat, a versenyzők végsőkig kihasználták az első 20 percet, a nehezen melegedő (keményebb keverékű) abroncsokat nehéz volt munkára bírni, 4-5 körös etapokra volt szükségük. Hamilton egészen szenzációs tempót diktált, már az 1:40,3-as idejével alaposan feladta a leckét vetélytársainak, de 2008 világbajnoka nem állt meg, elsőként 1:40 alá szorította a köridőt, ami 200 km/h feletti átlagsebességet feltételezett. A többiek lágyon sem tudták 5 tizeden belül követni. A kiesők közt volt a két Force India, az indiai csapat nem tudta átlépni saját árnyékát, lassú pályákon ennyit tud az autó, Liuzzi viszont először jobb helyre kvalifikált, mint Sutil. A többször megpördülő, továbbra is borzasztóan indiszponált Grosjean, és az első szárny állítható terelőlapjának beragadása miatt heves alulkormányzottsággal küzdő, ám anélkül sem biztató tempót diktáló Fisichella kiesése papírforma. A Renault év végi visszaesését jól mutatja Alonso esete, a spanyol pályafutása során először volt kénytelen távozni már az első kört követően.

 

A második etapot a McLarenek vezették fel. Kovalainen 1 tized híján hozta Q1-es, nem éppen falrengető idejét (bő 9 tizedet kapott csapattársától), majd kemény keverékre váltott, s már nekivágott újabb gyors körének, amikor versenygépe hajtáslánca megadta magát, időeredménye csak a 13. helyre volt elegendő a végelszámolásnál, ráadásul váltócseréért utóbb kapott még egy 5 rajthelyes büntetést is.

Hamilton viszont továbbra is szárnyalt, noha 1:40 alá nem került, de így is csak az utolsó 10 percben döntötték meg idejét a Red Bullok, valamint Button. Vettel át is lépte az álomhatárt, Hamilton a végén azonban újfent odapörkölt, s az 1:39,695-ös idejével újabb pályacsúcsot autózott. A továbbjutásért ismét öldöklő küzdelem folyt a pályán, Rosberg az utolsó pillanatban néhány századdal kiverte a legjobb 10 közül Räikkönent, valamint a tőle fél tizedre elmaradt Kobajasit. Nakadzsima nagyot hibázott gyors körén, így nem tudott ő sem továbblépni.

 

Az emírségekbeli estén gyenge bemelegítő körökkel nyitotta a bent maradt 10 pilóta a kvalifikáció harmadik szakaszát. Második körükben aztán a többség 1:41-es idővel haladt végig a pályán. Ekkor Hamilton neve zárta a sort, aki a 15-ös kanyarban túlvállalta magát, így a bukótérből kellett visszatérnie a pályára. A következő körben aztán 2 tizeddel maga mögé utasította az addig vezető Barrichellot. Az utolsó körös adok- kapokban előbb Trulli került kettejük közé, majd érkezett a két Red Bull, kettejük közül - idén megszokottak szerint - Vettel volt a gyorsabb bő 1 tizeddel. Hamilton ellen mindez kevés volt, a brit közel 7 tizedet vert a németre.

Bámulatos kvalifikációs körével Lewis Hamilton pályafutása 17. rajtelsőségét ünnepelhette 52. hétvégéjén, ami azt jelenti, hogy statisztikailag minden harmadik futamon ő indulhatott az élről. Ennél a mostani mezőnyből Alonso neve mellett áll nagyobb szám, de a spanyol is mindössze eggyel előzi meg a britet, aki jövendőbeli csapattársát, Räikkönent viszont megelőzte ebben az összesítésben. Érdekesség, hogy 20 rajtelsőséggel már be lehet kerülni az örökranglista TOP-10 közé, többek közt Damon Hill neve mellé.

 

A nem sokkal később publikált benzinszintekből kiderült, hogy Barrichello és Kubica indulhatott másnap a legkevesebb benzinnel. Hamilton közepes tankkal vághatott neki a versenynek, az alaposan elnáspángolt Webber 1, Vettel pedig 2 körrel érkezhet utána a boxba. Érdekesség, hogy a legjobb 10-en kívül végzett versenyzők egytől-egyig egy kiállással számolnak, legalább 10 körrel később érkeznek egyetlen kerékcseréjükre. Különösen a két Renault-t pakolták meg iszonyatosan, Alonsoék az 55 körös verseny 35. körében látogatnak ki csupán a boxba.

 

 

 

Az időmérő edzés végeredménye:

 

 

1.

Lewis Hamilton

McLaren- Mercedes

1:39.873

1:39.695

1:40.948

2.

Sebastian Vettel

RBR- Renault

1:40.666

1:39.984

1:41.615

3.

Mark Webber

RBR- Renault

1:40.667

1:40.272

1:41.726

4.

Rubens Barrichello

Brawn- Mercedes

1:40.574

1:40.421

1:41.786

5.

Jenson Button

Brawn- Mercedes

1:40.378

1:40.148

1:41.892

6.

Jarno Trulli

Toyota

1:40.517

1:40.373

1:41.897

7.

Robert Kubica

BMW Sauber

1:40.520

1:40.545

1:41.992

8.

Nick Heidfeld

BMW Sauber

1:40.558

1:40.635

1:42.343

9.

Nico Rosberg

Williams- Toyota

1:40.842

1:40.661

1:42.583

10.

Sebastien Buemi

STR- Ferrari

1:40.908

1:40.430

1:42.713

11.

Kimi Räikkönen

Ferrari

1:41.100

1:40.726

12.

Kobajasi Kamui

Toyota

1:41.035

1:40.777

13.

Heikki Kovalainen

McLaren- Mercedes

1:40.808

1:40.983

14.

Nakadzsima Kadzuki

Williams- Toyota

1:41.096

1:41.148

15.

Jaime Alguersuari

STR- Ferrari

1:41.503

1:41.689

16.

Fernando Alonso

Renault

1:41.667

17.

Vitantonio Liuzzi

Force India- Mercedes

1:41.701

18.

Adrian Sutil

Force India- Mercedes

1:41.863

19.

Romain Grosjean

Renault

1:41.950

20.

Giancarlo Fisichella

Ferrari

1:42.184

 

 

 

 

Valami nincs rendben a McLarenben... (1. - 19. kör):

 

 

A szabadedzések során nyilvánvalónak látszott, hogy a keményebb keverékű gumi bizonyul majd hatékonyabbnak. Ennek megfelelően a többség furcsa módon spórolt az elsődleges keverékkel, hogy aztán az időmérőre, majd a versenyre maradjanak friss szett abroncsok. Ami azonban a napsütötte edzéseken (a másodikat leszámítva) és egy körön működött, az versenytávon befuccsolt. Egyértelműen kitűnt, hogy az opciós, tehát a lágy specifikáció hozta volna meg a sikert a csapatoknak. Azért a feltétele mód, mert erre senki nem számított. A két kiálláson lévők - Fisichella kivételével, aki egyedüliként lágy abronccsal rajtolt - az első két etapban közepes abroncsokat kaptak, s többen bizony különösen a másodikban igencsak megszenvedtek velük. Különösen a Brawnok küszködtek a gumik felmelegítésével, majd folyamatos üzemi hőfokon tartásával, ellenben az utolsó lágyon teljesített stintjén Button valósággal lubickolt, nyoma sem volt autójának korábbi alulkormányzottságának. De rajtuk kívül is többen panaszkodtak autójuk tapadására a kigyorsítási fázisban, kiváltképp a két BMW és Trulli.

A lágy keverék minden gond nélkül kibírt akár fél versenytávot is, ezt bizonyítja Kobajasi Kamui, aki abroncsai kiváló menedzselésével elérte, hogy a verseny utolsó köreiben fussa meg önmaga leggyorsabb körét. (Räikkönen, Fisichella, Alonso és Liuzzi az utolsó előtti, Kovalainen pedig még egy körrel korábban tette ugyanezt.) A dolog hátulütője annyi volt, hogy lágyon a megtankolt autó eszeveszettül csúszkált, ami a japán dobogójába került végül. De Kamui még mindig jobban járt hasonszőrű stratégiával rajthoz álló kollegáinál, akik a forgalom mellett egyszerűen gyenge versenytempójuk miatt nem tudták kiaknázni a stratégiájukban rejlő potenciált. Utólag elmondható, az egy kiállás volt az optimális ezen a futamon, nagyot kasszírozott volna az a csapat, aki a Q3-ban még jobban megtankolta volna autóját. De még egyszer mondom, erre nem lehetett számítani...

 

A GP2 Ázsiai Sorozat első állomása szintén Abu Dzabi volt, vasárnapi sprintfutamukból két dolog világosan látszott. Az aszfalt meglepően jól tartotta magát, messze nem volt annyira piszkos, mint pénteken, vagy amit Szingapúrban tapasztaltunk. Másrészt a pálya Hermann Tilkéhez hű módon patronálta az előzéseket. A kilátogató sejkek jobb híján orrnyílásuk tartalmát fürkészték, mert a pályán gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt. (Davide Valsecchi GP2-es tapasztalatával felvértezve jött ki a legjobban az első hétvégéből, a főfutamon győzött, másnap pedig a második helyen ért célba, mindkétszer a leggyorsabb kört ő jegyezte, így rögtön 10 pontos előnyre tett szert. A mezőny egyébként alaposan kicserélődött, több újonc mutatkozik be télen, akiket korábban WSR-ben, Formula Masterben és különböző F3-as szériákból ismerhettünk.)

 

Lewis Hamilton kiválóan kapta el a rajtot, állva hagyta a két Red Bullt, Vettel is gond nélkül megőrizte második pozícióját, ausztrál csapattársát a külső ívre kényszerítve. Christian Horner nem örülhetett túlzottan ennek a manővernek, így ugyanis lehetőséget kapott Barrichello, hogy a belső íven Webber elé kerüljön. Interlagos győztese nem hagyta magát, agilisan rárántotta kormányát a Brawnra, a brazil pedig hiába intette nyugalomra magát, az első szárny komplett jobb oldali légterelő eleme tovaröppent. A végletekig finomított balansz is összeomlott, komoly leszorító erőt vesztett a Brawn, s noha néhány kanyarral később Button elé tudott keveredni, majd körökön keresztül Kubica is erre készült, Barrichello bízott rutinjában, nem kérte orrkúpja cseréjét. Igaza lett, az etap hátralévő részében már tartani tudta csapattársa tempóját, a lengyeltől pedig el tudott szakadni.

 

Trulli némi fáziskéséssel reagált csupán az elalvó fényekre, ennyi elég is volt arra, hogy Kubica elmenjen mellette, a másik BMW-t azonban határozottan maga mögött tudta tartani. A csúszós pályán Räikkönen sem vett jó rajtot, nem tudott előrébb lépni, sőt a belső íven Kobajasi sorsdöntő előzést mutatott be. Minden egy kiállásos taktikán lévő vetélytársát megelőzte, így innentől saját tempóján múlt minden. A hátsó régióban Kovalainen és Alguersuari remekelt az első körben, a finn közvetlenül honfitársa mögé zárkózott fel, Jaime azonban a kör hátsó részén hibázott, bukótérből visszatérve csupán a mezőny végére tudott visszakecmeregni. Alonso sem tudott mit kezdeni az agyig tankolt Renault-val, még csapattársa is eléje került, igaz, a 4. körben ellentmondást nem tűrően lenyelte keresztbe siheder kollegáját. Grosjeannak feltűnően előzékeny napja volt egyébként, a későbbiekben Fisichellát, s mindkét Force Indiát is illedelmesen maga elé engedte. Autóverseny, vazze?...

 

Egy kör után tehát Hamilton, Vettel, Webber, Button, Barrichello, Kubica, Trulli, Heidfeld, Rosberg, Buemi, Kobajasi, Räikkönen, Kovalainen, Nakadzsima, Liuzzi, Fisichella, Grosjean, Alonso, Alguersuari, Sutil volt a sorrend.

Amilyen remekül elrugaszkodott a rajtnál Hamilton, ahhoz képest akartak jönni azok a körönkénti 5-6 tizedek, mint egész hétvégén. Az első három kört követően megdermedt a nagyjából másfél másodperces különbség közte és Vettel között, csupán 1-1 tizedet tudott adni a németnek. Képernyőn keresztül is jól látható módon küszködött a McLarennel, különösen a féktávokon volt feltűnően óvatos. A 11. körben kevésbé, akkor el volt kénytelen hagyni egy rövid időre a pályát, ezzel 1 sec-en belülre került Vettel. A következő két körben, a hajtűnél már-már szélárnyékában autózott a német, ki is tekintgetett, előzésre nem vetemedett, érezték, hogy a McLarennel valami nem stimmel, hátrányuk pedig a plusz két körben gyönyörűen ledolgozható. Hiába rakott össze három kiváló kört Hamilton (leggyorsabb körét egészen a verseny végéig nem tudták űberelni), az 1,4-es előny nem volt túl kecsegtető rá nézve.

 

Mögöttük csak tisztes távolból következett Webber. Az első 10 körben 4 másodperces hátrányt szedett össze, különösen az első 5 körben akadtak gondjai, ebben a periódusban Button is a nyakán loholt, három remek körrel azonban lerázta magáról a világbajnokot, a 3,5-4 másodperc stabilizálódott kettejük közt. Első etapja során 7 körben Webber volt a mezőny leggyorsabbja, csapattársára így sem volt veszélyes. Hamilton már más tészta volt, tizedre megmaradt a 3,1 tizedes hátránya, a brit nagyon erős kivezető kört futott. Vettel ellen még ez is kevésnek bizonyult, a német is 1:40,3-as időt futott, miközben Hamilton első normál körében 2 másodperccel gyengébbet. Vettel nagyjából másfél-2 sec-kel kerülhetett Hamilton elé. Kellett is ez a viszonylag nyugis fór, mert a Red Bullt nehezen tudta kordában tartani a közepes keverékű gumikon, a trükkös, alagutas boxkijáraton is csak nagy nehézségek árán tudta átverekedni magát.

 

Button mögött 2,5-re zárkózott fel Barrichello, az első köröket leszámítva tulajdonképpen azonos tempót futottak. Kubica ugyanennyire következett, Trulli azonban már bő 5 tizeddel volt átlagosan lassabb Buttonnál, tetemes, 10 másodperces hátrányt szedett így össze az olasz, aki valahogy nagyon nem érezte a közepes keveréket, képtelen volt optimális hőfokra melegíteni, kigyorsításokon így gondjai támadtak, etapja végére pedig elkoptak abroncsai, így féktávokon kezdett kiszámíthatatlanul viselkedni alatta az autó. Mögötte lőtávolon belül haladt Heidfeld, a német ekkori tempóján még a nyomát nem lehetett tapasztalni későbbi szárnyalásának, bár az is igaz, hogy az 1-1,5 sec-es elmaradás DD mellett már fékező turbulenciát idéz elő.

 

A képernyő előtt ülők az obligát vasárnap délutáni sziesztájukon voltak, a szöcskék násztánca nagyobb adrenalin-szintet eredményez, mint a szezonzáró, a háttérben azonban érdekes taktikai csata volt kibontakozóban. A két Brawn valódi ellenfele nem a két Red Bull, vagy a BMW-s páros volt, hanem az akkor éppen a 11. helyen autózó Kobajasi. A csapatfőnök kiadta az ukázt: legalább 25 másodpercet kell verni a japánra, különben gondok lesznek! Button megoldotta a problémát, átlagosan 1,2 sec-et vert a Toyotásra, ezzel 27 másodpercre hizlalta előnyét. Barrichellonak viszont csak 23 sikeredett, ráadásul ő 1 körrel korábban látogatott ki a pitbe. Button is alig tudott Kamui elé kerülni, de ez sem tartott sokáig, Kobajasi nem ismer rendíthetetlen ellenfelet,  a hosszú egyesesben már szélárnyékában volt, a sikános részben pedig látványos oda-vissza előzések során el is tudott menni mellette. De a háború még nem ért véget...

 

A többi egykiállásos pilótának annyi esélye volt a pontszerzésre, mint hintalónak az Epsoni derbin. Räikkönent még az ág is húzta, pechére a két Brawn pont eléje érkezett vissza, így az addigi 1:42 eleji- 1:41 végi időket nem tudta megfutni, maradt a Buemivel szemben durván 15 másodperces hátrány. Kovalainen még Kimitől is közel 5 sec-re volt lemaradva, az már az első 20 kör után nyilvánvalónak tűnt, hogy itt ma egyikük nem szerez pontot, ennélfogva a McLaren konstruktőri harmadik helye halálbiztos.

 

 

Red Bull- uralom, Alguersuari komédiája (20. - 55. kör):

 

A futam első felében eldőlt a győzelem sorsa, Hamiltonnal előbb azt közölték, hogy jobbhátsó féke rakoncátlankodik, majd miután többször elhagyta a pályát, a csapat jobbnak látta, ha nem kockáztat, s kihívja versenyzőjét a boxba. A konstruktőri harmadik helyezés ugyanis nem forgott veszélyben. Mindössze negyedik alkalommal volt kénytelen versenyt idő előtt befejezni, technikai természetű problémával most volt dolga először. (Kínában és Montrealban emlékezetes módon saját hibája okozta vesztét, idén Belgiumban a rajt utáni kavarodásból szenvedett hátrányt.)

 

A futamon rajta kívül csak Alguersuari búcsúzott idő előtt, ám erre még sokáig fogunk emlékezni. Váltóproblémákkal küszködött az ifjú katalán, ezért a 18. körben a boxba hajtott, kommunikációs zavar lépett fel azonban a csapat és közte, így szerelői nem álltak készen fogadására. Eggyel arrébb a Red Bullosok lélegzetvisszafojtva várták Vettelt, így meghökkenve tapasztalták, hogy tévedésből hozzájuk állt be szervizezni a tavalyi brit F3-as bajnok. Gyorsan elhessegették onnan, Alguersuari pedig csigatempóban araszolva leparkolt a pálya szélén. A rádió meghibásodását értem, a csapattagok elmélázását is felfogom. De mindez nem menti fel az ifjú titánt ezen komikus jelenetek alól. Alsóbb kategóriákban is ugyanolyan a boksz, lefutott már 7 versenyt, ennyi idő alatt illett volna megjegyeznie, hol parkol csapata. Méltóképpen zárta első (csonka) szezonját...

 

 

Hamilton kiválásával nem maradt sok izgalom az élen (bár problémamentes McLarent vezetve valószínűleg vele nem tudtak volna mit kezdeni...), Vettel a pluszkörével csapattársának is odacsapott, második etapjukat így 6 másodperces különbségből kezdhették. A 20.-26. körök közt ezt nőtt tovább 9-re, a következő 10 körben stagnált a különbség, majd a végén ismét odavágott a lovaknak Vettel, így tetemes, 12 másodperces hátránynál jöhetett második kerékcseréjére Webber, két körrel korábban csapattársánál. Az utolsó etapban Vettel már nem törte össze magát, 16-17 sec között konzerválódott a differencia kettejük közt. Igaz, csak úgy brahiból a végén megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

 

A verseny középső etapján Kobajasi Brawnokkal folytatott küzdelme, valamint Heidfeld remeklése érdemes említést. Miután Kamui otthagyta Button, igyekezett tőle minél jobban meglépni, általában 4-7 tized között mozgott a japán körönkénti fölénye, ami a közepes gumikon az első körökben tapadást keresgélő világbajnokhoz képest kevésnek tűnt. Közel 7 és fél másodpercet bírt összedolgozni Kobajasi a 30. körig, miután megkapta a lágy keveréket, 23 másodperccel követte Buttont, akinek így 2-3 secet kellett 12 kör alatt hoznia ahhoz, hogy biztosan a japán elé jöjjön vissza. Nehezen talált tapadást azon a lágy abroncson Kobajasi, így a kívánt különbség két kör alatt össze is jött, de a továbbiakban is körönként 1-1 másodpercet vert a japánra, akinek 10 körre volt szüksége a kerék elégséges menedzselésére, ám addigra már 35 másodpercet szedett össze. Barrichello sem volt kérdés a maga fél perces fórjával, Heidfeld viszont 15-ről indult, így joggal bíztak a Toyotások abban, hogy az 5. hely még fogható.

 

Nem így történt, s erről nem is annyira Kobajasi, mintsem Heidfeld tehet. QuickNick hű maradt becenevéhez. Az időközben kellően felgumizódott pályán egészen más kategóriában autózott, mint csapattársa, Kubica egyáltalán nem találta a tapadást, átlagosan 5 tizedet adott neki körönként. Csatájuk egyébként már az első kiállásoknál eldőlt, ahol 7 másodperces hátrányából 4 sec-es előnyt faragott a kis Yoda jedije. Kettejük viszonylatában is megmutatkozott, minél több körös az etap, annál nagyobb előnyt tudnak kisajtolni a másikkal szemben. Heidfeld speciel 3 kört tett rá a Barrichello mögött az elsők közt kiálló lengyellel szemben. A közbülső etapban 10 sec-es előnyt épített ki. Érdemes megnézni, ténylegesen mennyire erős tempót diktált Heidfeld, a benzinkorrekciós együtthatónak megfelelően gyorsult folyamatosan, vagyis korrigáltan tizedre azonos köröket futott. Nem csoda, hogy a már az első etapban megkörnyékezett Trulli sem okozott számára gondot, illetve Kobajasit is tisztes különbséggel verni tudta.

 

Az utolsó pontszerző helyért Kubica és az utolsó kerékcseréjéről visszatérő Buemi vívott. A sikán előtti féktávon kis híján összeértek, Buemi a balra fordulva a belső ívet védte, majd a kombináció jobbosában a kívülről előzni próbáló lengyelt kiterelte a pályáról. A BMW-t a belső kerékvetők megdobták, s mire összeszedte kocsiját Kubica, már Rosberg is elment mellette, pontra azonban nem volt esélye, Buemi a mezőny leggyorsabbjai közt volt, a végén néhány század híján majdnem megfutotta a leggyorsabb kört... A hátsó régióban Kovalainen extra köreinek hála legalább Räikkönent maga mögé tudta utasítani. Nullázott mind a McLaren, mind a Ferrari...

 

Az utolsó körökre is maradt egy kicsi izgalom. Webber nagyon nem tudott megbarátkozni az opciós gumikkal, volt hogy 8 tizedet kapott a verseny végére extázisban autózó Buttontől. Az utolsó 5 körben már támadásra is vetemedett, igazi sportszerű, ugyanakkor élvezetes csatával zárult a 2009-es esztendő. Webber ügyelt a pontos féktávokra, majd ügyesen fedezte az ideális ívet, így hiába volt a Brawn szemlátomást gyorsabb, különösen a hosszú egyenesek tarkította szakaszon, nem tudott az ausztrál elé kerülni. Az utolsó kanyarig kitartott emlékezetes csatájuk.

 

A szezon végére a mezőny élére kerülő Red Bull kettős győzelmével ért véget a szezon, Sebastien Vettel pályafutása ötödik futamgyőzelmének örülhetett, Webber 10., Button pedig 24. alkalommal állhatott fel dobogóra. Vettel ráadásként megfutotta a verseny leggyorsabb körét idén immáron harmadik alkalommal. Ezzel övé lett 2009-ben a legtöbb szezonban futott „fastest lap" tulajdonosát illető DHL Cup. Önfeledt „szódázással" búcsúztatták az 50. évadot.

 

 

Legközelebb e hét végén jelentkezem, akkor a beígért "Forma1-en túl is van élet" 2. részét olvashatjátok. A különböző Formula- Renault, Formula-BMW és F3-as ligák idei eseményeit fogom áttanulmányozni.

Ezt követően pedig 5 naponta érkezik egy-egy Szezonértékelő, a csapatok/pilóták idei teljesítményét veszem górcső alá a konstruktőri tabellán lentről felfelé haladva. Várok addig is mindenkit! :)

 

Az Abu Dzabi Nagydíj végeredménye:

 

1.

 

Sebastian Vettel

Red Bull- Renault

1ó34:03.414

 

 

2.

 

Mark Webber

Red Bull- Renault

+

17.857

 

 

3.

 

Jenson Button

Brawn GP- Mercedes

+

18.467

 

 

4.

 

Rubens Barrichello

Brawn GP- Mercedes

+

22.735

 

 

5.

 

Nick Heidfeld

BMW- Sauber

+

26.253

 

 

6.

 

Kamui Kobayashi

Toyota

+

28.343

 

 

7.

 

Jarno Trulli

Toyota

+

34.366

 

 

8.

 

Sebastien Buemi

Toro Rosso- Ferrari

+

41.294

 

 

9.

 

Nico Rosberg

Williams- Toyota

+

45.941

 

 

10.

 

Robert Kubica

BMW- Sauber

+

48.180

 

 

11.

 

Heikki Kovalainen

McLaren- Mercedes

+

52.798

 

 

12.

 

Kimi Räikkönen

Ferrari

+

54.317

 

 

13.

 

Kazuki Nakajima

Williams-Toyota

+

59.839

 

 

14.

 

Fernando Alonso

Renault

+

1:09.687

 

 

15.

 

Vitantonio Liuzzi

Force India- Mercedes

+

1:34.450

 

 

16.

 

Giancarlo Fisichella

Ferrari

+

1 kör

 

 

17.

 

Adrian Sutil

Force India- Mercedes

+

1 kör

 

 

18.

 

Romain Grosjean

Renault

+

1 kör

 

 

 

 

 

19.

 

Lewis Hamilton

McLaren-Mercedes

+

35 kör

 

fékhiba

 

20.

 

Jaime Alguersuari

Toro Rosso-Ferrari

+

37 kör

 

váltóhiba

 

 

Leggyorsabb kör:

 

Sebastien Vettel: 1: 40,279.

 

 

 

 

 

A 2009-es Formula-1-es világbajnokság végeredménye:

 

 

1.

Jenson Button

Brawn GP

95 pont

2.

Sebastian Vettel

Red Bull

84 pont

3.

Rubens Barrichello

Brawn GP

77 pont

4.

Mark Webber

Red Bull

69,5 pont

5.

Lewis Hamilton

McLaren

49 pont

6.

Kimi Räikkönen

Ferrari

48 pont

7.

Nico Rosberg

Williams

34,5 pont

8.

Jarno Trulli

Toyota

32,5 pont

9.

Fernando Alonso

Renault

26 pont

10.

Timo Glock

Toyota

24 pont

11.

Felipe Massa

Ferrari

22 pont

12.

Heikki Kovalainen

McLaren

22 pont

13.

Nick Heidfeld

BMW

19 pont

14.

Robert Kubica

BMW

17 pont

15.

Giancarlo Fisichella

Ferrari

8 pont

16.

Sebastien Buemi

Toro Rosso

6 pont

17.

Adrian Sutil

Force India

5 pont

18.

Kamui Kobayashi

Toyota

3 pont

19.

Sebastien Bourdais

Toro Rosso

2 pont

 

 

A konstruktőröknél:

 

1.

Brawn GP-Mercedes

172 pont

2.

Red Bull-Renault

153,5 pont

3.

McLaren-Mercedes

71 pont

4.

Ferrari

70 pont

5.

Toyota

59,5 pont

6.

BMW-Sauber

36 pont

7.

Williams-Toyota

34,5 pont

8.

Renault

26 pont

9.

Force India-Merc.

13 pont

10.

Toro Rosso-Ferrari

8 pont

 

 

A verseny valamennyi időeredménye

 

Leggyorsabb körök (A5.hu)

 

Gumistratégiák (A5.hu)

 

Boxkiállások (A5.hu)

 

A hétvége teljes statisztikája (A5.hu)

 

REKLÁM!!!

 

Egyesült Arab Emírségekbeli forma (GeoCucc blogja)

 

Abu-dzabi Nagydíj: Fényűzők és fényhozók (rozo blogja)

 

"Tükör" - Abu Dhabi Nagydíj összefoglaló (Silvermike blogja)

 

Síparadicsom mindenkinek!

 

 

 

Kategóriák

Forma1
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 1 komment érkezett ()

  • 1.  zpp_87
    2009. 11. 04. 19:29

    Jo lett volna gyozelemmel bucsuzni ettol a szezontol.
    A lenyeg, hogy megvan a konstruktoriben a harmadik hely, es egyeniben az otodik, illetve egy jo alap a kovetkezo versenyautohoz.
    A cel jovore egyeni 1 es 2 konstruktorivel termeszetesen!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

 


Bemutatkozás

Aktuális sportesemények kitárgyalása - szubjektív!

Keresés

Utolsó kommentek

- Szezonértékelő 2009 3. rész, SilverDave985: Tudom, komoly restanciám van. De nem sokáig.:) Az Olimpia ideje... »
- Szezonértékelő 2009 3. rész, szeretemamagyarfocit: Dave,az uj autokat,tesztek eredményeit nem fogod kommentálni? »
- A 30. Dakar - másképpen, Viki: Szia(sztok). Számomra érdekes a téma, de nem a rally... »
- Szezonértékelő 2009 3. rész, zpp_87: Ismét remek munka. Egy picit pontosítok, a németeknél Heikki az... »
- Szezonértékelő 2009 2. rész, HappyBobby: Szerintem kb. ugyanazt a szintet hozták, az elejétől kezdve Kimi... »

Legtöbb komment

- Szezonértékelő 2009 3. rész (3)

Kategóriák

- EB 2008 (21)
- Egyéb (5)
- Forma1 (94)
- Konföderációs Kupa 2009 (11)
- Labdajátékok (3)
- Téli sportok (33)

Archívum

- Jelen
- 2010. március
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- 2009. április
- Az összes »

Linkek

- Blogzóna
- Nemzeti Sport Blogzóna
- Nemzeti Sport Online
- Fanzone.hu
- Pixter

Egyéb



Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend