Dave985 megmondja

Párviadallá szűkült a világbajnoki harc

2009. szept. 15. 19:00 - írta SilverDave985 Ki állítja meg ezt az embert?:) 

Rubens Barrichello pályafutása során harmadszor nyert a legendás monzai aszfaltcsíkon. A rajttól kezdve kontrollálta a versenyt, magabiztosan verte meg csapattársát, akivel szembeni hátránya így 14 pontra apadt. Ross Brawn elsőre meghökkentő taktikája fényes sikert aratott. Az aerodinamikai mérnökük távozása után drámai visszaesést bemutató Red Bull mattot kapott, kvázi kiszálltak a vb-kért folyó küzdelemből. Az egyébként unalmas futam nagy vesztesei a McLarenek voltak. Két különböző stratégiával, két esélyessel rajtoltak, a szerzett 3 pont ehhez képest hatalmas csalódás. Úgy búcsúzunk Európától, ahogyan érkeztünk a kontinensre: ismét nyeregben a BrawnGP!

 

 

 

Két jóbarát az első sorban (Az időmérő edzés krónikája):

 

 

Jó szokásomhoz híven azonban megemlékezek a szombat délelőtti edzés végeredményéről is. A pénteki naphoz hasonlóan ezt a gyakorlást is Adrian Sutil nyerte 1:23,336-os időeredménnyel. Mögötte az igazi arcukat megmutató Brawnok végeztek, közéjük Heidfeld tudott beékelődni, őket követte a két McLaren, majd Liuzzi. Az edzés amúgy csendesen csordogált, igazán csak az utolsó fél órában gyorsultak fel az események. Egyetlen incidens történt a pályán, igaz, Fisichella balesete meglehetősen súlyosra sikeredett. A Parabolica kijáratánál túl szélesre vette az ívet, aminek következtében nagy sebességgel a gumifalban találta magát. Az esetért magát okolta, állítása szerint a fékerőeloszlást rögzítő gombbal akadtak problémái. A szokásos rutinvizsgálatot elvégezték rajta az orvosok, az autó azonban inkább károsodott, ám az elkövetkező 2 órában a szerelők újjávarázsolták a járművet.

 

 

Az időmérő az előzmények fényében egy nagy ugrás volt az ismeretlenbe. Elképzelésünk nem lehetett, kik jutnak be a Q2-be, az első 10 pedig végképp megjósolhatatlannak tűnt. Ehhez képest, így utólag azt mondom, félig-meddig papírforma-eredmény született. Az első szekcióban, ahogyan várható volt, mindkét Williams elvérzett, nagyon nem feküdt Rosbergéknek az alacsony leszorító erő, érthető a kisiklásuk. A Toro Rosso az év eleji pontszerzések után nem találja a helyes utat, menthetetlen sereghajtóvá degradálódott. Ne feledjük, tavaly ők nyerték a versenyt. Az ötödik kiesőhely elkerüléséért pedig a rapszodikus formát mutató Toyota két versenyzője vívott ádáz harcot, Trulli néhány századdal éppen bennmaradt. A Q1-et kisebb meglepetésre Räikkönen nyerte, bár a McLarenek és a Brawnok érezhetően nem adtak ekkor még ki mindent magukból.

 

A Q2 már sokkal nagyobb küzdelmet ígért. Nem is kellett csalódnunk, bár hozzá kell tenni, még érdekesebb lett volna az edzés középső része, ha a két BMW is aktívan részt vehetett volna benne. Példátlan, hírnévrombolással felérő betlire került ugyanis sor: előbb Heidfeld, majd nem sokkal később Kubica vadonatúj motorja füstölt el. Később derítik ki, pontosan mi lehetett az oka, hogy 11, 17 kört követően megadta magát mindkét BMW-erőforrás.

A két Brawn, Hamilton és Sutil hamar dűlőre vitték a dolgot, 1:23 alá tornázták az időt. Megtettek még néhány kört, de ezen csak néhány ezreddel tudtak javítani. Az utolsó percben Liuzzi és Webber is biztosra ment 1:24,2-es idejével. A maradék négy hely 5-6 versenyző közt dőlt el. Räikkönen, Alonso, Kovalainen és Vettel közt századok döntöttek ismét, a német versenyző csak az utolsó pillanatokban tudta megverni a Q1-hez képest (talán maga se tudja, honnan) 4 tizedet találó Trullit. Grosjean ugyan igyekezett, de képtelen volt egy épkézláb hibátlan kört összerakni. Briatore joggal tekerte fejét... Fisichella szépen helytállt, bár Q1-es idejével egy hellyel előrébb került volna a 14. helyről...

 

3 órához közeledve az aszfalt már annyira felforrósodott, hogy már a közepes keverékű gumi üzemelt hatékonyabban 1 körön. Nem kapkodták el a fiúk, 4 perc volt már csak vissza, mégis mindössze három mért kör szerepelt az eredményjelzőn. Hamilton 1:24,605-ös eredményével sokáig verhetetlennek mutatkozott, igaz az edzés végéig igazán csak Räikkönen aktivizálta magát. A Brawnok látványosan visszalassultak a Q2-höz képest, előre jelezték, egészen más koncepcióban képzelik el a versenyt, mint az élen állók. A Red Bullok sem tettek csodát, utolsó mért körüket nem is teljesítették. A Force Indiák ellenben parádéztak. Előbb Sutil vette át a vezetést, miután első mért körében elvette lábát a gázpedálról, pedig „lila szektort" teljesített a pálya középső részén. A húzás bejött, kis híján a pole is, a végén azonban érkezett Hamilton, aki szűk 2 tizedet vert német barátjára. Liuzzi pedig beugorva a 7. helyre kvalifikálta magát, ezredekkel a Brawnok mögött, frenetikus!

 

A 2009-es Olasz Nagydíj első sorából tehát a Hamilton- Sutil páros indulhatott, akik korábban az angol gokart-, majd F3-as bajnokságban foglalták el az első két rajtkockát.

 

Az esti benzinszintek egészen szokatlan, ugyanakkor nem váratlan képet festettek a mezőnyről. A kvalifikációt két ligában játszották le. Az egyik csoport 2 kiálláson volt, ide tartozott a rajtrács első három helyezettje. Számukra létkérdés volt a jó rajt, majd az atomerős első etap, máskülönben könnyen búcsút inthettek volna dobogós reményeiknek. A mezőny túlnyomó többsége csupán egyszer kívánt üzemanyagot vételezni a futamon. A szabadedzések alapján világosan megmutatkozott, hogy a Bridgestone mérnökeinek előrejelzései ezúttal a gyakorlatban is igazolást nyertek. Magyarán a két keverék (lágy és közepes) közt nem volt számottevő teljesítménybeli eltérés. Köszönhető volt ez a nem különösebben meleg időnek, a kifogástalan állapotú, kitűnően felgumizott aszfaltnak, valamint az alacsony leszorító erőnek. A lágy keverék gyorsan betapadt, egyben rendkívül strapabírónak bizonyult, Timo Glock például közel 40 körig koptathatta, releváns visszaesés pedig nem mutatkozott köridőiben.

A Q1-ben, illetve Q2-ben kieső versenyzők részéről ez a döntés egyáltalán nem volt váratlan, az általában 28 másodperces box- kiállás sem igazán kedvezett a kétszeri kerékcserének. (És ebben még nincs benne a tetemes gyorsulási különbség a boxból kijövet, ill. a célegyenesre ráfordulva.)

Az viszont merőben szokatlan, hogy a legjobb 10-ből 6 versenyzőt is alaposan megtankolták. Heikki Kovalainen emelkedik ki a sorból, a finn 30 kilo plusszal indult neki az időmérő utolsó részének, ennek ellenére is a 4. helyre kvalifikálta magát, ezzel benzinkorrigáltan ő futotta a leggyorsabb kört. Így joggal bizonygatta nyilatkozatában, hogy ő bizony másnap a futamgyőzelemért fog versenyezni, kiköszörülni a tavalyi kisebb csorbát, amikor nem tudta megverni a Toro Rossot vezető Vettelt. A Force Indián belül is elég nagy volt az eltérés, ehhez mérten Liuzzi 7. pozíciója szenzációs mutatvány, visszatérésnek impozáns. Alonso sem pole-ért ment.

A vb-ért küzdő két csapat egyformán 1-1 kiállással taktikázott. Az már jóval meglepőbb, hogy a könnyebb Red Bullok ennek ellenére csak az utolsó két rajthelyet tudták megszerezni a Q3-ban. A Brawnok viszont agyig tankolt versenygéppel is teljesítették a terveket: maguk mögött tartották a KERS-es Alonsot, s néhány ezred híján Liuzzit is. Egyedül Kovalainen húzta keresztül számításaikat, ezért létkérdés volt számukra, hogy mielőbb megelőzzék a finnt.

Ross Brawn taktikájának lényege abban állt, hogy egyáltalán nem akartak "érintkezni" a KERS-es autókkal, inkább arra rendezkedtek be, hogy relatív tiszta pályán a saját versenyüket futhassák, ami akár győzelmet is hozhat számukra, de nem úgy, hogy test-test ellen mennek a McLarenek/Ferrarik mellé, inkább - ha tehetik - megverik őket a boxban. Ilyen szemlélettel viszont nem lehet a pole-ba kerülni a hétvégén, még akkor sem, ha üzemanyag-korrigáltan igen gyorsak voltak.

Nos, nem először Brawn észjárása kifizetődött, persze kellettek ehhez a versenyzők is, akik már-már schumacheri szinten vitelezték ki a „mester" taktikáját!

 

 

 

 

Az időmérő edzés végeredménye:

 

 

1

Lewis Hamilton

McLaren- Mercedes

1:23.375

1:22.973

1:24.066

2

Adrian Sutil

Force India- Mercedes

1:23.576

1:23.070

1:24.261

3

Kimi Räikkönen

Ferrari

1:23.349

1:23.426

1:24.523

4

Heikki Kovalainen

McLaren-Mercedes

1:23.515

1:23.528

1:24.845

5

Rubens Barrichello

Brawn- Mercedes

1:23.483

1:22.976

1:25.015

6

Jenson Button

Brawn- Mercedes

1:23.403

1:22.955

1:25.030

7

Vitantonio Liuzzi

Force India- Mercedes

1:23.578

1:23.207

1:25.043

8

Fernando Alonso

Renault

1:23.708

1:23.497

1:25.072

9

Sebastian Vettel

RBR- Renault

1:23.558

1:23.545

1:25.180

10

Mark Webber

RBR- Renault

1:23.755

1:23.273

1:25.314

11

Jarno Trulli

Toyota

1:24.014

1:23.611

12

Romain Grosjean

Renault

1:23.975

1:23.728

13

Robert Kubica

BMW Sauber

1:24.001

1:23.866

14

Giancarlo Fisichella

Ferrari

1:23.828

1:23.901

15

Nick Heidfeld

BMW Sauber

1:23.584

1:24.275

16

Timo Glock

Toyota

1:24.036

17

Kazuki Nakajima

Williams- Toyota

1:24.074

18

Nico Rosberg

Williams- Toyota

1:24.121

19

Sebastien Buemi

STR- Ferrari

1:24.220

20

Jaime Alguersuari

STR- Ferrari

1:24.951

 

 

 

 

 

A „hármak" előre menekülése, Webber kiszállt a vb-címért folyó versengésből (1. - 19. kör)

 

 

 

Noha a szombati időmérő után uszkve egy órára tavalyi méreteket öltő zápor érkezett Monzába, így el is mosta a GP2 főversenyét, így sokan bizakodtak az égi áldásban vasárnapra nézvést is, a futam idején végig hét ágra sütött a nap, így hatodik alkalommal nem került sor esős versenyre a legendás aszfaltcsíkon. Ennek az 1 kiállással kalibráló pilóták, csapatok minden bizonnyal örülhettek, hiszen nehéz autóval ezen a pályán igencsak problémás lett volna körbe menni, miközben az első három komoly előnyt harcolhatott volna ki. (Persze ellenérveket is fel lehetne hozni...) Kellemes, 28 fok körül mozgott a levegő, 38 fok az aszfalt hőmérséklete.

 

A rajtrácsra pillantva is leszűrhető volt, hogy nem létezett igazán optimális keverékű abroncs, változatos képet festett a csapatok gumiválasztása. Valamivel többen voksoltak az opcionális specifikációjú mellett. Természetszerűleg így döntöttek a 2 kiálláson lévők, de így tett a legnagyobb benzinmennyiséggel rajthoz álló Glock is. A két Red Bull, valamint Kovalainen ugyanakkor a közepes keveréket preferálta (meg is fizették az árát...), a Brawnnnál pedig eltérő taktikával indultak, s csak Button döntött a lágyabb keverék mellett, csakúgy, mint Alonso.

Alguersuari a boxból rajtolt, mivel az utolsó pillanatokban is állítottak hátsó szárnyán, valamint módosítottak a motorhűtésen.

 

A rajt több szempontból volt nagyon lényeges. A benzinszintekből sejteni lehetett, hogy amennyiben a BrawnGP normálisan elkapja a rajtot (értsd nem ragad be pl. Alonso vagy Liuzzi mögé, de lehetőleg Kovalainent is megverik az elején), majd hozza az elvárt köridőket (márpedig minden körülmény nekik dolgozott...), akkor Hamiltonéknak csak a dobogó 3. foka juthat. Ezt pedig könnyen a rajtnál dűlőre vihetik. Sutil volt a legkellemetlenebb helyzetben, 3 KERS-es autó gyűrűjében, de Kovalainen még a plusz lóerővel együtt is gondban lehet, poros oldalról, közepes keveréken, agyig tankolva kellett rajtolnia.

 

A két McLaren csúnyán elszúrta a rajtot. A beragadó Hamiltonnak azonban szerencséje volt, Räikkönen agresszívan támadta, de furcsa mód bal oldalról, hely így viszont nem maradt, meg is csípte egy kicsit a füvet, így a brit gond nélkül tartani tudta pozícióját. Sutil kapta el hármuk közül talán a legjobban a piros lámpák elalvásának pillanatát, a Variente de Retifililóhoz közeledve már-már Kimivel torzsalkodott a belső íven, ám figyelnie kellett szintén a belsőre igyekvő Barrichellora, teljesen lezárta a belső ívet. Pechére Hamilton előtte volt, így csak a rázókő marad, mire átugratott rajta, el is szálltak Ferrarival szembeni esélyei. Kigyorsítása viszont jól sikerült, így további visszaesést nem mutatott be.

Kovalainen botrányosan gyengén rajtolt. Már az első métereken elhúzott jobbján Button, balján pedig Barrichello hagyta ott, a brazil tetemes többletsúllyal már a Sutil- Räikkönen párosra is veszélyt jelentett, de a sikánban két autó nehezen szokott elférni, így inkább hagyta a fenébe, minden gond nélkül átkanyarodott a kombináción. Heikki azonban a külső íven is kellő tapadást talált, így a sikán utáni kigyorsításnál kedvező esélyei voltak. A Curva Biassomo-n szélárnyékból kilépve akciózott is a finn, azonban KERS-ből arra a körre vélhetően kifogyott, az ívnél Rubinho lezárta előtte az utat, ahogyan a nagy könyvben meg vagyon írva, Kova második kísérlete pedig annyira gyámoltalanra sikeredett, hogy a brazilnak elég volt ideális íven befordulnia a Roggia-ba. Kovalainen előbb a külső íven nézett ki, végül mégis a belsőn próbálkozott érthetetlen módon. Ennek annyi értelme volt, mint a kígyóbiciklinek, ráadásul a kigyorsításnál kis híján felkente magát a Brawnra, fékeznie kellett, megcsúszott, de még ezzel együtt is előzésre vetemedett a Lesmo 1-ben.

Külső íven akarta körbeautózni a brazilt, ami méltányolandó törekvés, csak ott volt a bibi, hogy ezzel töküresen hagyta a belsőt, Button került előnyösebb helyzetbe, amit a 2-es számú Lesmo-ban ki is használt, otthagyta a McLarent vezető finnt. Valami megint kattoghatott nagyra nőtt buksijában, az Ascari-ban mégis a védekezés jutott osztályrészül, Liuzzi tüsténkedett a zavarodott finn mögött. Az egyenes részen teljesen felért a nyakára, majd a Parabolica külső ívén körbeautózta a dekoncentráltság tüneteit magán viselő McLarenest. Mondjuk az se volt semmi, amikor az első sikánban kiparancsolta a kétszeres vb-t a pályáról... Bravó, Tóni!

Heikki kálváriája ezzel még messze nem ért véget. Miután a hozzá hasonlóan gumimelegítési gondokkal küzdő Vettel mellett kibújt a belső íven a Curva Biassomo-n (valahogy így kellett volna Heikki...), majd a Roggia baljára váltva végleg maga mögé utasította, agresszíven a finnt vette célkeresztjébe. Egy körön keresztül kóstolgatta, majd a 4. kör elején gyorsabban tudott kigyorsítani a Parabolicából, vagy nem tudom, mindenesetre az 1. sikánban gond nélkül elment mellette. Így kell 4. helyről visszaesni a 8. pozícióba...

 

Akció volt távolabb is. Kárvallottjai a Red Bullok voltak. Az első sikánt még mindketten átvészelték, a Roggia-nál aztán minden bizonnyal elszálltak Webber vb-esélyei, amikor a jobb-bal kombináció hajlatánál összeakadt Kubicával. Kubica a belsőn támadott (határozottabban, mint Heikki...), az ausztrál a külső íven valamivel előtte haladt, majd az első csúcspontnál megkoccolta a BMW-t. A Red Bull eleje megemelkedett, orra a védőkorlátba ütközött, s noha nem sérült meg, a kavicságyból már nem volt visszaút. Ez volt szezonbeli első kiesése. A lengyel sem úszta meg az incidenst, első légterelőjének bal oldali eleme megsérült, de nem tört le, ott lifegett körökön keresztül. A versenyigazgatóság Massa esete után nem mérlegelt, beintette neki a fekete színű, piros körrel a közepén ellátott zászlót, aminek értelmében haladéktalanul be kell mennie a boxba, s a veszélyes elemet el kell távolítani autójáról. Kár, hiszen Kubica Webber után a másik „vörös bikát" is megelőzte, miután Vettel az Alonso elleni csatában lendületet vesztett. A Lesmo-1 bejáratánál noha még megkísérelte elbizonytalanítani a lengyelt, kitessékelte jobb kerekeit a fűre, de az ív így is a BMW-nek jött ki jobban. Heidfeld sem volt közben rest, s ő is egy tőle független torzsalkodást reagált le szemfülesen. Jelesül Fisichella mászott Vettelre, az Ascari-ban ki is nézett, az ugyanott egy kicsit megbillenő Red Bull ellen a Parabolica-ban is bepróbálkozott, ám oly szerencsétlenül érte utol (pont az ún. 'apex' szakasznál kellett fékre lépnie, hogy Heidfeld az egyenesben - KERS ide, KERS oda - tempófölényét kihasználva elment mellette. Ismét egy nagyon fontos manőver Heidfeldtől, mint utóbb kiderült, itt szerezte meg később pontját (pontjait).

 

A mezőny végén is adták egymásnak a kéretlen pofonokat, Rosberget kell közülük kiemelni, aki négy versenyzőt is megelőzött az első körökben, csakhogy valami törmelék érte az abroncsait, autója durván alulkormányzottá vált, kerékcserét kért, így az amúgy sem reményteljes futamának végképp lőttek.

 

A futam első köreinek pofozkodásait azért kellett ilyen hosszasan elemeznem, mert istenigazából sok minden nem történt  a verseny további részében. A taktika iránt érdeklődő, annak boncolgatásában tevékeny szurkolók persze akár élvezhették is az olasz versenyt.

 

A pozícióját bizonytalan rajtja ellenére megtartó Hamilton szemei előtt kettős cél lebegett. Räikkönennel szemben legalább 6, de inkább 8 sec-előnyt kidolgozni, ezzel kvázi a dobogót be is biztosíthatná. A jóval nehezebb Brawnokkal szemben azonban jóval több kellett, legalább 20 sec! Csapattársa első néhány körös gyengélkedése öröm és üröm volt egyszerre. Egyfelől biztossá vált, hogy a dobogó minden bizonnyal közte és Kimi közt fog eldőlni, ami így kontrollálható, másfelől viszont a két Brawn így szabad teret nyert a felzárkózásra.

A feladat első felét kifogástalanul megoldotta a címvédő világbajnok. Átlagosan 3-4 tizedes különbséggel, 15 kör alatt mintegy 7 sec-es fórt épített fel 2007 bajnokával szemben. Dacára annak, hogy alulkormányzottságra panaszkodott. Kimi egyébként 'déjà vu'-t érezhetett, mögötte ugyanis csak nem akart leszakadni egy Force India, annyi volt a különbség, hogy az érezhetően a Ferrarinál jobb tempóra képes autót ezúttal Adrian Sutil vezette. Hiába a - vélt, vagy valós - tempófölény, a németnek még csak valódi előzési lehetősége sem volt. 5 tized és 1 sec közt mozgott a különbség, amint közelebb került hozzá, a DD keltette turbulencia miatt hátrébb került, majd ez folytatódott körökön keresztül. A kiállások nagyjából az előrejelzéseket igazolták, bár Hamilton 4, Sutil pedig 2 körrel előbb érkezett benzint vételezni. Így az volt a nagy kérdés, hogy Hamiltont meg tudja-e fogni Kimi? A válasz nemleges, mert ugyan 9-9 tizedet adott körönként Lewisnak, a brit szerencsére a Liuzzi- Alonso kettős elé érkezett, így nem vesztett a kelleténél több időt. (Meglátásom szerint pont ezért hívták be 1 körrel korábban boxba.) Kiminek így csak hátrányának megfelezésére futotta erejéből, külön pech, hogy visszatérve Liuzzi és Alonso közé érkezett, így a közepes keverékkel az összhangot gyorsan megtaláló Hamilton ismét elhúzhatott tőle.

 

A házi feladat 5-ös, a szorgalmi azonban már megfeküdte mind Hamilton, mind a McLaren gyomrát. Az első körös adok- kapokkal összegyűjtött előnyt csupán 17 sec-re sikerült felhízlalni. 0,6-1,2 közt mozgott a körönkénti különbség, 6 olyan kör is volt, amikor nem kaptak a Brawnok többet 9 tizednél, márpedig versenymérnökük ezt a célt tűzte ki maga elé. Csapaton belül Barrichello egészen pofás, 3 sec-es „hézagot" teremtett Buttonnal szemben, érdekes módon a Brawnokon a közepes keverék jobban üzemelt az etap elején, mint a lágy...

Mint említettem, szinte minden a BrawnGP malmára hajtotta vizet ezen a napon. A nagyjából azonos taktikán lévők közül Liuzzi megkapta háta mögé Alonsot, így egymást gyepálták, majd az élen álló hármas csatlakozásával egymást akadályozták Brawnék hatékonyabb üldözésében. Kovalainen pedig elvágta magát az első körökben, de aztán sem volt gyors, sőt! Az 5.-10. körök közt (tehát miután lecsendesedett körülötte az élet) átlag 5 tizedet kapott a nehezebb Barrichellotól. A 11.-15. körökben egy kicsit összeszedte magát, bár továbbra sem tudott gyorsabb kört teljesíteni nála. A 18. körben ráadásul megkapta maga elé Sutilt. Elrontott rajtjának, impotens első néhány körének, gyenge versenytempójának és Sutilnak köszönhető, hogy végül kínosan sok, 28 sec-es hátrányban látogathatott csak a boxba. Igazi ellenfele innentől Vettel, valamint Heidfeld volt, bár velük szembeni 5, illetve 10 sec-es előnye bőségesnek tűnt. Nick mögött még Fisichella volt az, aki reálisan reménykedhetett a pontszerzésben, egészen szépen tartotta a lépést a némettel, kettejük közt 1,5-3 közt pulzált a differencia.

 

Két újabb kiesőt is köszönthettünk. Kubica olajszivárgásra hivatkozva adta fel a versenyt, szerintem inkább motort kíméltek; a csapattársával versenyző Alguersuarinak is valami műszaki eredetű problémája volt.

 

 

 

 

A két Brawn eldönti a versenyt, Liuzzi szerencsétlensége (20. - 37. kör):

 

 

 

A 20. körben így nézett ki a verseny állása: Barrichello, Button, Hamilton, Liuzzi, Räikkönen, Alonso, Sutil, Kovalainen, Vettel, Heidfeld, Fisichella.

Noha az utolsó körökben némiképp sikerült Buttonnak faragni hátrányán, a 2 sec-es elmaradás mégis soknak bizonyult, különösen úgy, hogy ő volt csapaton belül a könnyebb. (28. és 29. körben álltak ki.) Kivezető köre sem sikerült erősre, gondjai támadtak a közepes keverékkel, miközben Rubens az utolsó literig nyomta a gázt, így 4 sec-es előnnyel kezdhette második, egyben utolsó etapját. Szakaszunk végére erre még rápakolt 1 másodpercet, ezzel tetőzött Barrichello előnye, győzelmét már csak technikai meghibásodás vehette volna el tőle. Amire azért volt némi esély, ugyanis az időmérőt követő este a csapat fontolóra vette a váltócserét, visszautalva a spai verseny utolsó köreiben történt olajszivárgásra. Mivel a 3. hétvégéjén van a váltó, ez automatikusan 5 helyes rajtbüntetést vont volna maga után. De szerencsére minderre nem került sor.

 

Hamilton nyomta, ami a csövön kifért, de még ez is kevés volt, versenymérnöke további 3-4 tizedet várt volna el körönként, de erre a McLaren nem volt képes. Ráadásul az egész versenyes hajsza később csúnyán visszaütött...

Hiába a friss szett gumi, körönként 4 tizeddel maradt el Barrichello és Button idejétől. 14 sec-es hátrányt kellett volna ledolgoznia a hátralévő 5 kör alatt. Sorra futotta a verseny leggyorsabb szektoridőit, adta a 8-9 tizedeket, de mindez csak arra volt elegendő, hogy 8 sec-re kurtítsa az első helyezettel szembeni lemaradását. Buttontól viszont csak 3,5 sec-re volt, így nem csoda, hogy szokásához híven nem elégedett meg a dobogó legalsó fokával. Többen felvetették, miért nem nyújtotta meg jobban a középső etapot a McLaren? Mint már szó volt róla, ki volt centizve a játék, az első kiállásnál Liuzzi elé kellett visszaérnie Hamiltonnak, különben a dobogót is fújhatják. Ezért viszont nem lehetett tovább tankolni. Bár a 8 tizedből kiindulva még legalább 5 kör kellett volna, hogy Button megverjék. Elvileg, hiszen Jenson is gyorsult abban a bizonyos 5 körben. Barrichello viszont befoghatatlan volt...

 

Hamilton helyzete hasonló volt a középső stinten is, mint az elején. Legalább 6 sec-es fórt össze kell hoznia Kimivel szemben, egyébként ugrik a vérrel-verejtékkel kiküzdött dobogó is. Kiállása előtt nagyjából el is érte célját, ebben vélhetően nagy szerepet játszott Liuzzi is, aki ügyesen fogta a Ferrarit. Ahhoz képest, hogy hirtelen kellett beugrania, „Tóni" úgy állt a 4. helyen, hogy mindenkinek 1-1 kiállása volt hátra, tehát legalább a 6., de akár a 4. helyre is jó esélyekkel pályázott. Az álom azonban szertefoszlott, amikor a 23. körben megadta magát a váltó kocsijában. Ezzel nagyjából el is dőlt, hogy hiába bizakodott a hazai publikum, még pontot sem fog szerezni olasz versenyző Monzában. Fisichella volt még az egyetlen, aki jogot formált erre, ő azonban kiállását követően Vettel mögött találta magát, ez akkor a 10. helyet jelentette számára. Pedig becsülettel nyomta, leggyorsabb köre 7 tizedre volt Räikkönenétől, ami azért becsülendő teljesítmény.

 

A Räikkönen- Sutil páros így megszabadult fő kerékkötőjüktől, ennek következtében adott volt az alkalom, hogy 3 kör alatt ledolgozzák hátrányukat. Egy körben érkeztek a boxba, tehát egymással is harcban álltak. Mindent feltettek, ezt jól mutatja, hogy a 36. körben mindketten túlléptek az akkori leggyorsabb kört, Adrian Sutil 22 ezreddel gyorsabb volt (1:24, 762), ezzel megfutotta pályafutása során első alkalommal a leggyorsabb kört. Mindez azonban kevés volt, s nemcsak a boxutcai malőrök miatt. Mindketten vesztettek egy kicsit a kerékcserénél, a Ferrarinál a nyalókás ember volt bizonytalan, ezért Kiminek kétszer kellett lendületet vennie, Sutil pedig túl nagy rössel érkezett, elsodorta egyik emberét, így eltelt néhány tized másodperc, míg rendezték soraikat.

 

A további pontszerző helyek közt eléggé komoly térköz mutatkozott. Alonso - egyetlen kiállását követően - már fél percre volt Sutiléktól, Kovalainen őt követte 4 sec-kel, a pontszerzők sorát Heidfeld zárta 5 sec-kel a finn mögött. Vettel azonban még veszélyes volt a BMW-re.

 

 

 

Toyota-show, Hamilton túlvállalta magát (38. - 53. kör):

 

 

 

Az utolsó 15 körben a fenti két momentumot kívül semmi nem történt, unalmasan teltek-múltak a körök, a kettős Brawn- győzelem nem forgott veszélyben.

Mindenki így gondolta, leszámítva egy valakit. Hamilton másként állt a helyzethez. Irgalmatlan tempót diktált 15 körön keresztül, mindent beleadott, hogy a 3,5 sec-es hátrányát ledolgozza. Kíméletlenül használta a kerékvetőket, többször megremegett alatta a gép a tempósabb kanyarok kijáratánál, de nem lamentált ezen, leszegett fejjel ment csak előre. Az utolsó előtti körben megfutotta saját leggyorsabb körét, s immáron 1 sec-re volt a tabella éllovasától. Ekkor átlagos versenyző belátta volna, hogy innen nem lehet előzni 1 körrel a vége előtt. De Hamilton nem átlagos versenyző. Azt mindenki döntse el, milyen irányban tér el az átlagtól. Szerintem mindenképpen pozitív irányba. A jelenlegi mezőnyben rajta kívül Alonso és talán Räikkönen az, aki egy pillanatig sem adja fel a pozícióharcot. Őket hívjuk „versenyállatnak". Számomra ez becsülendő tulajdonság, még akkor is, ha nagyon gyakran súlyos pontok elvesztésével jár együtt. Mint jelen esetben is. Az 1-es számú Lesmo kijáratánál padlógázzal akart áthajtani a kerékvetőn, elvesztette uralmát járműve felett, és a pályát szegélyező falnak csapódott. Egy porcikája nem bánta, de talán ebből az esetből is tanult. Mindennek van határa. Az irrealitást be kell ismerni!

 

Hamilton 3. helye atombiztos volt, Räikkönen ugyanis nagyon nem találta a ritmust a közepes keveréken, körönként átlag 8 tizedet adott neki. A finn megkapta a szokásos Force India-díszkíséretet, de előzési szituáció ekkor sem alakult ki. Ahogyan a pontszerző helyek is már le voltak osztva.

Egyedül a két Toyota gondolta úgy, hogy színt visz a szürkeségbe. Elsőre meg is lepődtem, amikor a precíz Trullit kerékvető ugratás közben látom, de aztán a visszajátszásból kiderült, hogy derék Nakadzsima volt olyan kedves, és arébblökte szegény olasz. Trulli ezen felcseszte agyát, lement a köd, s tőle szokatlan módon csatázni kezdett. Arra már rá se bagózott, hogy aktuális partnere saját csapattársa, Timo Glock volt. Kart karba öltve száguldottak a Curva Biassomo-n, körbe akarta autózni Glockot, a pálya azonban behatárolt, így kicsúszott a kavicságyba, ezáltal még Buemi is elszaladt mellette. Üde színfolt ez átlagos verseny végén...

 

A futamot nagyszerű stratégiáját maximálisan kiaknázva Rubens Barrichello nyerte, aki immáron harmadik alkalommal diadalmaskodott Monzában. Ez volt Rubinho pályafutásának 11. futamgyőzelme, ezzel beérte az örökranglistán éppen lábadozó honfitársát, Felipe Massát, valamint 1997 világbajnokát, Jacques Villeneuve-öt. Button 23., Räikkönen pedig 62. alkalommal állhatott fel dobogóra. A finn az utóbbi négy versenyből a megszerezhető 40 pontból 30-at gyűjtött, ezzel akár még az egyéni összetett dobogóra is jó eséllyel pályázik.

Hamilton utolsó körös kiesése folytán „elméleti SC-ral" ért véget a verseny (idén már másodszor, az emlékezetes szepangi káosz után), az utolsó pontszerző helyet megörökölte Vettel. Alonso idén harmadjára futott be az 5. helyen, Sutil pedig pályafutása legjobbját hozta ezzel a 4. hellyel.

 

Ha valaki kíváncsi, mikor fordult elő korábban, hogy csak közel 3 perccel érkeztek be versenyzők az első helyezettet követően, 1 körön belül, mindenképpen olvassa el Geocucc futamértékelőjét.

 

Az összetettben, 4 futammal a vége előtt, 14 ponttal vezet Button, a konstruktőröknél pedig a Red Bull újabb betlijével akár már Szingapúrban  eldőlhet a bajnoki cím.

 

 

 

 

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

 

1.

 

Rubens Barrichello

Brawn GP-Mercedes

1:16:21,705

 

 

2.

 

Jenson Button

Brawn GP-Mercedes

+

2,855

 

 

3.

 

Kimi Räikkönen

Ferrari

+

30,654

 

 

4.

 

Adrian Sutil

Force India-Merc.

+

31,131

 

 

5.

 

Fernando Alonso

Renault

+

59,182

 

 

6.

 

Heikki Kovalainen

McLaren-Mercedes

+

1:00,693

 

 

7.

 

Nick Heidfeld

BMW-Sauber

+

1:22,412

 

 

8.

 

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

+

1:25,407

 

 

9.

 

Giancarlo Fisichella

Ferrari

+

1:26,855

 

 

10.

 

Kazuki Nakajima

Williams-Toyota

+

2:42,163

 

 

11.

 

Timo Glock

Toyota

+

2:43,925

 

 

12.

 

Lewis Hamilton

McLaren-Mercedes

+

1 kör

 

 

13.

 

Sebastien Buemi

Toro Rosso-Ferrari

+

1 kör

 

 

14.

 

Jarno Trulli

Toyota

+

1 kör

 

 

15.

 

Romain Grosjean

Renault

+

1 kör

 

 

16.

 

Nico Rosberg

Williams-Toyota

+

2 kör

 

 

 

 

 

17.

 

Vitantonio Liuzzi

Force India-Merc.

+

31 kör

 

váltóhiba

 

18.

 

Jaime Alguersuari

Toro Rosso-Ferrari

+

34 kör

 

műszaki

 

19.

 

Robert Kubica

BMW-Sauber

+

38 kör

 

olajszivárgás

 

20.

 

Mark Webber

Red Bull-Renault

+

53 kör

 

ütközés

 

 

 

 

A verseny valamennyi időeredménye

 

Leggyorsabb körök (A5.hu)

 

Gumistratégiák (A5.hu)

 

Boxkiállások (A5.hu)

 

A hétvége statisztikája (A5.hu)

 

 

 


A 2009-es Formula-1-es világbajnokság állása (13 versenyt követően):

 

1.

Jenson Button

Brawn GP

80 pont

2.

Rubens Barrichello

Brawn GP

66 pont

3.

Sebastian Vettel

Red Bull

54 pont

4.

Mark Webber

Red Bull

51,5 pont

5.

Kimi Räikkönen

Ferrari

40 pont

6.

Nico Rosberg

Williams

30,5 pont

7.

Lewis Hamilton

McLaren

27 pont

8.

Jarno Trulli

Toyota

22,5 pont

9.

Felipe Massa

Ferrari

22 pont

10.

Heikki Kovalainen

McLaren

20 pont

11.

Fernando Alonso

Renault

20 pont

12.

Timo Glock

Toyota

16 pont

13.

Nick Heidfeld

BMW

12 pont

14.

Giancarlo Fisichella

Ferrari/ Force India

8 pont

15.

Robert Kubica

BMW

8 pont

16.

Adrian Sutil

Force India

5 pont

17.

Sebastien Buemi

Toro Rosso

3 pont

18.

Sebastien Bourdais

Toro Rosso

2 pont

 

 

A konstruktőröknél:

 

1.

Brawn GP- Mercedes

146 pont

2.

Red Bull- Renault

105,5 pont

3.

Ferrari

62 pont

4.

McLaren- Mercedes

47 pont

5.

Toyota

38,5 pont

6.

Williams- Toyota

30,5 pont

7.

BMW- Sauber

20 pont

8.

Renault

20 pont

9.

Force India- Mercedes

13 pont

10.

Toro Rosso-  Ferrari

5 pont

 

 

 

REKLÁM!

 

A teljes futam megtekinthető (Köszönet a feltöltőnek, sfdrake!)

Olasz Nagydíj: Melyiket szeressem? (Silvermike blogja)

A bajnok portréja: Nicolas "Hulk" Hülkenberg (Silvermike blogja)

Olasz forma (Geocucc blogja)

Olasz Nagydíj 2009 - Öreg menő nem vén menő (KingJack blogja)

Képekkel hamarosan még bővítem!

AMI MÉG KÖVETKEZIK!

 

Szombaton-vasárnap ígéretemhez híven most már tényleg érkezik a Grosjean-portré, mellette a Renault-botrányról is szólok néhány szót (mint tudjátok, jövő hétfőn döntés az ügyben).

Szingapúr és Szuzuka közt pedig szétnézek egy kicsit az alsóbb kategóriákban, mi újság arrafelé, kik lettek a bajnokok.

Tehát érdemes lesz látogatni blogomat továbbra is!;)

Kategóriák

Forma1
 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 10 komment érkezett ()

  • 1.  SilverMike (Válasz erre)
    2009. 09. 15. 19:48

    Üdv! :)

    Tartalmas összefoglaló (ahogy azt már megszokhattunk), nekem az időmérő összefoglalója (most eredménytől függetlenül, vagy a tudatalatti???) tetszik most a legjobban! Főleg a címe! Nagyon érett már ez az első sor (anno a kisebb szériákban hogy unták már), és bízom benne, hogy nem utoljára hozták ezt így össze.
    És köszönöm, hogy megemlítettél! :)

    További szép napot!

  • 2.  SFDrake (Válasz erre)
    2009. 09. 15. 19:55

    Dave bácsi linkeled a blogom ? köszi :D
    Amugy nem én töltöttem fel a futamokat csak összeszedtem a linkeket, és beágyaztam a blogba. Linkeld nyugodtan most a dtsh.hu -s oldalamba csetet ágyaztam be bár még kezdetleges.

  • 3.  Frenkie82 (Válasz erre)
    2009. 09. 15. 20:11

    Tsá Dave!

    A "versenyállat" talán túlzás és túlságosan lekezelő, szerintem. Én mondjuk örültem, de egyre jobban tetszik McLarenes létére Lewis hozzáállása! Én mondom kellett neki egy olyan időszak, amikor nem igazán a topba tartozik a popója alatti technika. Arca leapadt, hozzáállása komolyabb lett, agresszivitása maradt a régi és a gyorsasága, elszántsága szemmel láthatóan nőtt. Az hogy túlvállalta magát, egy dolog. Igaz így Kimi lett a harmadik, aminek a csattanása ellenére is tudtam örülni. Visszatérve a túlvállalásra annyit mondanék, hogy kinyomta a Mckiből, amit ki lehetett az utolsó pillanatig küzdött és bízott a dolgában -legalább nem az arc nagy teljesítmény nélkül, hanem fordítva-, ez pedig a nagyok jellemzője, pl.: Schumi, Mika, Senna... Mindenképpen jó dolog látni, hogy a harmadik helyen nem vonatozó sztárt láttunk, sokkal inkább egy olyan "esélytelen" címvédőt, aki bízott magában, a technikában és az előtte haladó esetleges hibázásában. Ami a Toyotákat illeti, mosolyogtam én is. Elment az ész, beteg lett az agy Jarno-nál. Röviden így jellemezném. :) Azt hiszem nem éppen rövid meeting volt a vezetőkkel és a sofőrökkel a futam után. Valószínűnek tartom, hogy az olaszt nem biztatták hasonló manőverekre ami a jövőt illeti. Na ettől többet ne várj tőlem, bevallom csak a Toyotás és Hamiltonos részt olvastam el, ugyanis beállt a szemem az irományodtól, ember ez egy regény! ;) A többiek meg majd úgyis elvégzik a "piszkos munkát" is!

    Forza Ferrari! Forza Kimi* és Massa! Grazie Grande **Schumi*****, Grazie Todt! Hajrá Kubica, Nico és Vettel! Go Lotus!

  • 4.  Bernadett (Válasz erre)
    2009. 09. 15. 21:36

    Tartalmas, mindenre kiterjedő összefoglaló. Tetszett! :)

    A "soha nem adom fel" típusú gondolkodást én is csípem, még ha olykor hátrányt is jelent.

  • 5.  SilverDave985 (Válasz erre)
    2009. 09. 16. 1:24

    Hopp, az a rész kimaradt, hogy a vb tisztázódott, már abból a szempontból, hogy most már tényleg csak a két Brawnos és a két Red Bullos csóka nyerhet. (Kiminek noha 40 pont a hátránya, tehát elméletben még befoghatná Buttont, de a győzelmek száma így is 6:5 lenne a brit javára.)

    Mike!
    Az utalásokat értelem szerint versenyt követően tettem hozzá, egyébként a többi időmérő után született. Bejött.:)

    SFDrake!
    Lényegében mindegy is, nekem sokat segített a rajt felidézésében. A jövőben olvasóim is nyomon követhetik a futamokat, ami jó dolog.:)

    Frenkie!
    Annyit tennék még hozzá, hogy Hamiltonnak egész versenyen maxon kellett nyomnia, mert csak így volt picura esélye a győzelemre. Sajnos az utolsó körben megakadt a koncentráció...
    Későbbiekben kiemelem a számomra fontos részeket, hogy könnyebben lehessen tájékozódni.:)

    Bernadettnek pedig köszönöm.:)

  • 6.  GeoCucc (Válasz erre)
    2009. 09. 16. 11:26

    Ismét jó lett. Mármint jó hosszú :)
    Örömmel, csodálattal, ám mégis meglepődve tapasztalom mindenhol, hogy senki nem hurrogja, bénázza, lúzerezi le Hamiltont amiért az utolsó körben dobta el a... ha nem is a "vasat", inkább a "szénszálköteget" :) Úgy érzem idén nem csak Hamilton, hanem az őt értékelő közvélemény is fejlődött egy szintet, bár az is lehet, hogy csak azért ilyen elnéző a többség vele, mert nincs harcban a bajnoki címért..
    Nekem is tetszik a rámenőssége, és ha még az előzések ritkák is maradnak, ez az, ami igazán hiányzik a mai spórolós F1-ből.

    U.I.:Ez a matematikai feladvány itt alább sűrűn okoz nekem fejtörést. Ha nem is annyira a bonyolultsága miatt, inkább azért, mert rendszeresen elfelejtem megoldani :)

  • 7.  SFDrake (Válasz erre)
    2009. 09. 16. 12:17

    6. GeoCucc

    Szerintem Hamilton változott pozitív irányba, érthető volt az is hoyg kicsit "arcoskodós" volt 2007-2008 után hiszem jött és egyből majdnem VB lett kegyetlen magasra téve a lécet minden utána érkező újonc számára, de szerintem sok szimpatizánst szerzett az idei kicsit visszább vett "arcával" most hogy megtapasztalja nem csak a csúcs van, és hiába hozza a maxot a kocsiból hiába egy zseni az autó ha nem megy jól szív.

  • 8.  Blútung (Válasz erre)
    2009. 09. 16. 21:54

    Hello!
    Jó kis írás lett, reális értékelése a versenynek! Anynyit tennék hozzá, h Alonso két futammal ezelőtt, Valenciában is szerzett pontokat :))

  • 9.  SilverDave985 (Válasz erre)
    2009. 09. 17. 16:33

    Geocucc!
    A megszaporodó spamek miatt vezettem be ezt az apró matekfeladatot. Ne mondja senki sem, hogy spamekből lett több mint 1200 komment...:)

    Blútung!
    Köszönöm, javítva.;)

    off!
    Sikeresnek ítélem reklámhadjáratomat, jelen bejegyzés is elérte a 400. olvasót.:)

  • 10.  Super aGyuri (Válasz erre)
    2009. 09. 18. 22:24

    Brutálisan jó cikk, gratulálok. Élvezet volt olvasni!

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

 

Bemutatkozás
Aktuális sportesemények kitárgyalása - szubjektív!
Friss kommentek
Legkommenteltebb
Kategóriák
Archívum
Iratkozz fel
Linkek
Budapesti Bulik a CityWeekendtől
City Weekend